Biros Péter marad a válogatottban

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2009.01.22. 00:55
Címkék
A háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter is tagja a Berlinbe készülő válogatott keretnek, és a vébét sem hagyja ki.

Szerdán újra keretet hirdetett Kemény Dénes. A kapitány hétfőn, illetve egy héttel korábban a Margitszigeten tesztelte azokat a magyar pólósokat, akik számításba jöhetnek az előttünk álló négyéves ciklus válogatottjában, s ezen tréningek tapasztalatai alapján nevezte meg azokat, akik vasárnap elutaznak Berlinbe. A mieink szerdáig edzőtáboroznak a házigazdák együttesével. A két gárda a négy közös kétkapuzás mellett január 27-én hivatalos mérkőzést is játszik egymással. A tizenhárom itthon szereplő mellett három légiósra is számít a szakember, név szerint GórNagy Miklósra, Madaras Norbertre és Steinmetz Ádámra. A névsort böngészve láthatjuk, hogy Biros Péter is tagja a keretnek, azaz a háromszoros olimpiai bajnokok közül a jövőben vele is számolhat a kapitány – a „hatok” közül Benedek Tibort, Kásás Tamást és Molnár Tamást kénytelen nélkülözni Kemény Dénes.

„Az idén nem pihenek. A világbajnokságra biztosan megyek, a többit meglátjuk, ebben maradtunk Dénessel. Valószínű, hogy a kétezer-tízes válogatott idényben pihenek, és az utána következő két évre térek vissza. Az egészségem tökéletes, ez nem akadály” – mondta Biros, aki mellett még négy egri van a csapatban, így a hevesi klub ugyanúgy öt játékost ad a keretbe, mint a bajnoki címvédő Vasas, az ősz kellemes meglepetését jelentő Ferencvárost ketten képviselik. A Honvédból ezúttal senki sem kapott meghívót, mert a kapitány tekintettel volt arra, hogy a Domino február 3-án (idegenben) és 8-án (hazai pályán) LEN-kupa-negyeddöntőt játszik az orosz Kazannyal. Ha Bundschuh Eriket, Hegedüs Gábort, Babay Árpádot és Török Bélát nevezi Kemény Dénes a hivatalos meccsre, akkor ők először szerepelhetnek a nemzeti csapatban.

„Bármennyire nehéz a dolgunk, a világbajnokságon szeretnénk hagyományainknak megfelelően szerepelni, ahhoz pedig meg kell ragadnom minden alkalmat, hogy a megfelelő keretet alakítsam ki. A két rendkívül hasznos edzésnap tapasztalasztai alapján hívtam be a most ismertetett listán lévő játékosokat” – mondta a kapitány a válogatott (www.vlv.hu) hivatalos honlapján. Magyarország a berlini túra után legközelebb a március 6. és 8. között sorra kerülő Volvo-kupán játszik hivatalos mérkőzést. A kapitány elmondta, februárban is tartana közös edzéseket, ám a sűrű program miatt nem tudja, a klubok elengedik-e játékosaikat az összetartásra.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték

Magyar válogatott
3 perce

Yamal korai gólja után az első félidő hajrájában négy perc alatt fordított Anglia

Minden más foci
16 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
49 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája