Remeklő magyarok

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.01.18. 06:28
Címkék

Két nap, három érem – így fest a magyar küldöttség eredménylistája a torinói Európa-bajnokság pénteki és szombati napja után.

A kiváló formában lévő Knoch Viktor ezúttal is igazolta klasszisát, magabiztosan menetelt szombaton is: 500 méteren három futamgyőzelem után két második hely következett – az elődöntőben és a fináléban is az olasz Nicola Rodigari volt a legyőzője.

A pénteki harmadik hely (1500 méter) után tehát egy ezüstérmet szerzett a pécsi koris a legrövidebb távon, mindez pedig azt is jelenti, hogy az összetett versenyben a harmadik helyre ugrott.

Szintén a fináléban volt érdekelt Darázs Péter, aki az elődöntőben majdnem elvérzett – szerencsére a bírák nem hagyták ezt. Az utóbb kizárt német Paul Hermann ugyanis verseny közben a magyar fiút is akadályozta, aki így megkapta az esélyt arra, hogy jégre lépjen a döntőben is. Ott sem volt túl sok szerencséje: nekilökték a palánknak, így a többiektől jócskán lemaradva érkezett a célba, s végzett a hatodik helyen.

Galambos Gábor az elődöntőig menetelt 500 méteren, ott éppen Knoch ütötte el a továbbjutástól. Galambos összesítésben a hetedik lett.

A nap másik magyar éremszerzője Huszár Erika volt, aki ezen a távon a tavalyi Európa-bajnokságon a második helyen végzett. Ezúttal a bronzérem jutott a magyar versenyzőnek, s ez azt mutatja: Huszár továbbra is az európai élmezőnyhöz tartozik.

Darázs Rózsát alig egy tized választotta el a döntőbe jutástól, ő összesítésben a hatodik helyen zárt. Heidum Bernadett már az előfutamok során kiesett – a pénteken 1500 méteren negyedik helyen végző korist kizárták a bírók.

Esélyeshez méltón szerepelt női váltónk: Huszár, Darázs, Heidum és Keszler Andrea futamgyőztesként jutott a vasárnapi fináléba, ahol a holland, a német, az orosz és az olasz csapat vár majd a mieinkre.

A férfiak váltóversenyére lapzártánk után került sor.

Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
31 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
55 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik