A kazángyártó szponzort keres
Talán senkit sem bántunk meg azzal, ha azt mondjuk, Ausztráliában létezik népszerűbb sportág a kézilabdánál. Ezt kapásból két példával támaszthatjuk alá. Egy régebbi: a 2005-ös szentpétervári női világbajnokság előtt a Norvégiában edzőtáborozó válogatott egyik tagja ezt írta a naplójába: „Képzeljétek el, holnap egy másodosztályú csapattal játszunk, és az emberek fizetnek majd azért, hogy minket megnézzenek…” És a frissebb: a szombaton megjelenő – és ki tudja, milyen úton, de az eszéki sportcsarnok sajtóközpontjába kerülő – Weekend Australia tízoldalas sportmellékletében egy sort sem szántak arra, hogy a vb-rajtról beszámoljanak.
Holott például Dragan Jerkov története megért volna egy misét. Sebaj, legalább a Nemzeti Sportban jelenik meg… Szóval: édesanyja a horvátországi Blatóban, édesapja Sibenikben látta meg a napvilágot, ehhez képest Perthben találkoztak… A randevúból házasság lett, aminek egyik „gyümölcse” az 1979. február 8-án a nyugat-ausztráliai Freemantleben született Dragan. Amint megtudtuk tőle, az ereiben csörgedező horvát vér lehet az oka, hogy az arrafelé egyáltalán, na jó, alig ismert kézilabdát választotta – igaz, nem kapkodta el a döntést: négy éve űzi versenyszerűen… Szavaiból azért kiderült, profinak még véletlenül sem vallhatja magát.
„Kazángyártó vagyok, az edzéseket csak akkor tudom látogatni, ha végeztem a munkámmal – tárult fel előttünk a Freemantle Falcons egyetlen válogatott játékosának sorsa. – Szomorú, de Ausztráliában a kézilabda nem tartozik a szponzorok által körüludvarolt sportágak közé, ezért minél többet kell dolgoznom ahhoz, hogy játszhassam. Értem ezen azt, hogy egy-egy tornára csak a családi büdzsé terhére tudok elutazni, sőt egyszer a kocsimat kellett eladnom azért, hogy legyen miből fedezni a költségeket. Hogy megéri-e? Meg hát! Nemrég tagja lettem a válogatottnak, most meg itt vagyok Horvátországban, s láthatom az isteni Ivano Balicot és Igor Vorit kézilabdázni, Nikola Karabatic ellen pedig még pályára is léphetek… És ki tudja, hátha olyan teljesítményt nyújtok, hogy az egyik ausztrál cég felfigyel rám, s méltónak talál arra, hogy az egyéni támogatóm legyen. Arról nem álmodozom, hogy Európából ajánlatot kapok, ám a hazámat amúgy sem szívesen hagynám ott. S persze a munkámat sem!”
A délszláv vonalat nem egyedül Jerkov képviseli a néhány – alacsonyabb osztályú skandináv bajnokságokban pallérozódó – légióst felvonultató ausziknál: a bosnyák származású Ognjen Latinovic, Bojan Stojanovic, Ognjen Matic és Mladen Turanjanin egyaránt meghívót kapott Morten Fjeldstadtól – a szövetségi kapitány speciel Dániából érkezett. Jegyezzük meg, ha nincs Latinovic és Stojanovic, a felkészülés során alighanem súlyos gondokkal küszködött volna az együttes: a kapus és a balszélső jótékonysági bált szervezett, és az abból befolyt összeggel egészítette ki a sajnálatosan szűkös költségvetést. Szerencsére segítő kezekben nem volt hiány: a horvát szövetség ingyenes edzőtáborozási lehetőséget, továbbá ellenfeleket biztosított Óceánia legjobbjának.
Hogy szombat este Ausztrália volt Magyarország edzőpartnere, azzal ezek után nem is élcelődnénk. Sokkal inkább megemeljük a kalapunkat a kazángyártó, a jótékonysági bált szervező és a kézilabdára feltehetőleg szintúgy rengeteget áldozó társaik előtt.
De fogalmazhatunk úgy is: az ízig-vérig sportemberek előtt.
