Ők euróért játszanak

2009.01.17. 00:04
Címkék
A meccsek után a legtöbbet azon lehet vitatkozni, milyen teljesítményt nyújtottak a csapatok kulcsjátékosai, a gólfelelős átlövők. Az ő kiemelkedő produkciójuk nélkül – ezt eleget emlegetik a trénerek – képtelenség nyerni.

Nagy László, Mocsai Tamás, Ilyés Ferenc, Putics Barna és Katzirz Dávid bravúrjai támadásban ugyanolyan fontosak, mint a kapusok játéka védekezésben.

Az sem véletlen, hogy a magyar keret átlövői közül három (Nagy, Putics, Mocsai) a német és a spanyol bajnokságban euróban keresi a kenyerét, Ilyés a következő évadban már a Lemgót erősíti, Katzirz pedig a múlt nyáron tért haza a szintén Bundesliga-csapat TuSEM Essenből. Szóval a legjobbakat alig-alig lehet itthon tartani, illetve a romló forinttal megfizetni.

A legnagyobb kincs továbbra is a balkezes átlövő. Nagy mellett Mocsai szerepel ezen a poszton, s remekül kiegészítik egymást (hiányzik a keretből a sérüléséből lábadozó Laluska Balázs, aki szintén balkezes, és ugyancsak a spanyol bajnokságból, a Leónból tért vissza tavaly Szegedre).

„Régóta játszunk együtt, pontosabban váltjuk egymást a csapatban – mondta Mocsai Tamás.

– Biztos vagyok benne, hogy Horvátországban is megoldjuk a ránk váró feladatokat. Nagyon szeretnénk éremközelbe érni, de ez nehéz lesz, s ha nem sikerül, nem szabad nagyon elkeserednünk. De megpróbáljuk, méghozzá elszántan, mindent beleadva.”

A jobbátlövők közül Katzirzra főleg védekezésben számít a kapitány, de az sem lenne meglepő, ha a szegedi klasszis támadásban is remekelne. Hasonló a helyzet Ilyéssel, de őt Veszprémben is egyre gyakrabban küldi támadásba Mocsai Lajos, és Hajdu kapitány sem gondolkodik másként, Ilyés pedig már a tesztmeccseken is meghálálta a bizalmat. Jó lenne, ha a vb-n is hatalmas önbizalommal, bátran vállalkozna. A barcelonai Putics a katalánoknál még keveset szerepelt, de az ősszel Essenben remekelt.

„Csak néhány hete szerződtetett a Barca, nem csoda, ha Manolo Cadenas edző egyelőre kevés szerepet szán nekem – mondta Putics Barna. – A vébé után viszont a spanyol bajnokikon nagyon szeretném megmutatni, hogy ebben a világhírű gárdában is megállom a helyem. Tudom, fiatal vagyok, s nem lehetek türelmetlen, de talán a jó világbajnoki szerepléssel bizonyíthatok.”

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szekeres István, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője

Egyéb egyéni
38 perce

Birkózás: Gellén Milán ötödik lett az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vívás: mindkét tőrcsapatunk hatodik lett a takamacui vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája

Kiütés a második menetben, Dubois maradt a nehézsúlyú világbajnok

Ökölvívás
1 órája

Gulácsi Péternek üzentek a szurkolók a szombati bajnokin; a kapus is posztolt

Légiósok
1 órája

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
1 órája

Dénes Vilmos: Mindig fontos lesz nekem a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
2 órája