Íme, az idei ezüstnyíl!

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2009.01.17. 00:04
Címkék
Lewis Hamilton az idén a McLaren MP4-24-Mercedesszel védheti meg Formula–1-es világbajnoki címét. Az angolt ebben az évben már nem Ron Dennis irányítja, a wokingi vállalat elnöke ugyanis távozik a csapatvezetői posztról.

Pénteken Wokingban bemutat ták a McLaren legújabb versenygépét, az MP4-24-est, amellyel Lewis Hamilton megvédheti világbajnoki címét. A Mercedes-motorral hajtott „ezüstnyíl” robusztusabb, mint az eddig bemutatott Ferrari és Toyota, de rendkívül kifinomult a karosszéria, főleg a kipufogócső körüli rész kivitelezése sikerült ízlésesen. Az előírásoknak megfelelően igen széles első légterelő alaposabban kidolgozott, mint a két riválisé, míg a motor hűtésére szolgáló légbeömlő nyílások eddig teljesen szokatlan formájúak.

„Másfél évtized óta nem látott kemény munka gyümölcse az új autó, amely rendkívüli alapossággal készült el, az idén ugyanis a teszttilalom miatt roppant nehéz lesz kijavítani az alapvető koncepciós hibákat – mondta Ron Dennis, a McLaren elnöke. – Nemcsak gyors és megbízható, hanem szép autót is készítettünk, ez sem elhanyagolható tényező. Hiszem, hogy az autó szépsége és gyorsasága egyenesen arányos egymással.”

A csapat két versenygépet készített el (az éves teszttilalom miatt a szokásoktól eltérően nem hat, hanem öt lett összesen), a Wokingban bemutatottat egy közeli tesztpályán szombaton kipróbálja Pedro de la Rosa tesztpilóta, míg a másikkal hétfőtől Portugáliában tesztel a csapat. Algarvéban Hamilton és Heikki Kovalainen is csatlakozik a társasághoz, ami az első futam utáni tesztek betiltása miatt rendkívül fontos lesz.

„Világbajnokként várom az idényt, tele vagyok önbizalommal, és ebből a büszkeségből merítve akarok nekivágni az új szezonnak – mondta Hamilton. – Most látom először egyben az új autót, nagyon tetszik, de ahhoz, hogy többet mondjak, ki kell próbálni.”

A McLaren-Mercedesen 2007 után ismét felfedezhető az 1-es rajtszám, de amíg két éve a Renault-tól érkező Fernando Alonso magával hozta a világbajnoknak járó jelzést, ezúttal a csapat és Hamilton tavalyi diadalát hirdeti az 1-es. Régóta, Mika Häkkinen 1999-es vb-címe óta áhítottak már erre, és nem akarnak újabb kilenc évet várni a következő trófeára.

Ron Dennis mindenesetre már elintézte, hogy a csúcson hagyja abba, a bemutatón ugyanis bejelentette: március 1-jétől nem ő az istállófőnök, hanem eddigi jobbkeze, Martin Whitmarsh. Dennis ezentúl más területekre összpontosít, a nagydíjak nagy részére nem látogat el, a futamhétvégeken az összes fontos döntést Whitmarsh hagyja jóvá. A 61 éves, a csapatot 1981 óta irányító Dennis célja, hogy felfuttassa a McLaren utcai autókat gyártó részlegét.

„A McLaren-csoport elnökeként döntöttem úgy, hogy a teljes figyelmemet a sportautógyártásra összpontosítom, főleg ebben a gazdasági helyzetben kíván teljes embert ez a feladatkör – mondta Dennis. – Persze autósport-rajongóként nem élhetek az F1 nélkül, jó néhány versenyre ellátogatok majd. Martinban megbízom, évek óta együtt hoztuk meg a fontos döntéseket, mostantól viszont egyedül kell ezt megtennie.”

Whitmarsh készen áll a feladatra, szerinte nem lesz gond az átállással.

„Nem ért meglepetésként Ron döntése, évek óta készültünk a váltásra – mondta az 50 éves szakember, aki húsz esztendeje dolgozik a McLarennél. – Hívtak más csapatok, de nem gondolkoztam el a váltáson, mindig itt akartam maradni. Számos zseni dolgozik a McLarenistállónál, és büszke vagyok rá, hogy sokat közülük én fedeztem fel. Mindegyikük okosabb nálam, ami megnyugtat, mert jó tudni, milyen mélyről meríthet az istálló. Senki sem hibátlan, de mindenki azért van itt, hogy jobbá tegye a csapatot.”

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik