Bronzéremmel nyitottak

2009.01.17. 00:04
Címkék

Egy héttel ezelőtt Knoch Vik tor ezüstérmet szerzett 1500 méteren a kanadai junior-vb-n – pénteken pedig ugyanezen a távon végzett a harmadik helyen a felnőtt Eb-n Torinóban. Az előfutam nem okozott számára nehézséget, ám az elődöntőből csak szerencsével léphetett tovább: „papíron” ugyanis harmadikként haladt át a célvonalon, de a bírók úgy látták, hogy a később kizárt két vetélytársa éppen őt akadályozta futam közben, így Knoch megkapta az esélyt arra, hogy jégre lépjen a fináléban. Ott végig az élbolyban haladt, hol az első, hol a második, hol pedig a harmadik helyen korcsolyázott. Ha így nézzük, talán éppen a legrosszabb pillanatban haladt a harmadik helyen…

A férfiaknál Darázs Péter és Galambos Gábor is érdekelt volt az elődöntőben, közülük Darázsnak mindössze 65 század hiányzott ahhoz, hogy ott legyen a fináléban.

A hölgyeknél Huszár Erika az előfutamok során elvérzett, az elődöntőben búcsúzott Darázs Rózsa, ám Heidum Bernadett révén a női döntőben is jégre léphetett magyar koris. Heidum a tavalyi Eb-hez képest egy pozíciót javított, s a negyedik lett.

„A csapat teljesítményével elégedettek lehetünk, hiszen hat versenyzőnkből öt volt ott az elődöntőkben, ketten pedig a fináléba is bejutottak – értékelt Darázs István csapatvezető. – Azt hiszem, a harmadik és negyedik hely miatt nincs szégyenkeznivalónk.”

Legfrissebb hírek

Szavazás: hányadik helyen végez a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Magyar válogatott
2 perce

NB II: Karcagi SC–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
16 perce

WNBA: a Golden State Valkyries nyerte a döntő első mérkőzését

Amerikai sportok
21 perce

A 20 éves Billy Loughnane lett a legfiatalabb bajnok zsoké 1923 óta Nagy-Britanniában

Egyéb egyéni
33 perce

NB II: Pazar átlövéssel szerzett vezetést a Lőrinc a Gyirmót ellen

Labdarúgó NB II
39 perce

TCR World Tour: Michelisz Norbert a harmadik helyről várja az utolsó két fordulót

Egyéb autó-motor
43 perce

Lavreysen sorozatban nyolcadszor nyert férfi sprintben a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
56 perce

Pigniczki Fanni nyerte az rg Magyar Kupát, tarolt az MTK Törökbálinton

Egyéb egyéni
1 órája