Bravúrt remélnek

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
2009.01.17. 00:04
Címkék

A hétvégén befejeződnek a női BL-csoportmérkőzések. A magyar bajnok Győri Audi ETO – miként az elmúlt évben – ezúttal is ott lesz a kétszer négy csapatos középdöntő mezőnyében. Csupán az a kérdés, hogy csoportelsőként vagy -másodikként várja-e az újabb csoportok január 20-i sorsolását.

Az eddigi csoportmérkőzéseken a győrieket két ellenfelükkel (Ikast, Szkopje) szemben is a visszavágás vágya tüzelte a korábbi vereségekért. Így lesz ez szombaton Csehovban is, hiszen az előző évadban a Zvezda Zvenyigorod a BL-elődöntőből győri győzelemmel jutott tovább. (Az akkori párharc első csatáját Csehovban megnyerte az ETO, mégpedig a bokasérüléssel bajlódó Görbicz Anita távollétében. A helyzet most is hasonló: a Győr a szívpanaszai miatt MRI- és CTvizsgálatok alatt álló, ezek eredményére váró átlövő nélkül játszik a BL-ből már biztosan kieső címvédő ellen.)

A győrieknek itt az alkalom, hogy Jevgenyij Trefilov szövetségi kapitány klubcsapatával szemben megismételjék a tavaly áprilisi bravúrt, és ezzel csoportgyőzelmet szerezzenek. Ugyanakkor el kell ismerni, erre a jelenlegi helyzetben kevesebb az esélyük. Hiányozni fog közülük a gólerős Aurelia Bradeanu is (áldott állapotban van), ráadásul a világbajnokokkal felálló Zvezdának presztízskérdés a siker s a csoportban a KEK-szereplést érő harmadik hely megszerzése.

„Úgy érzem, ezúttal a Zvenyigorodnak nagyobb a tét – mondta Konkoly Csaba a pénteki elutazás előtt. – Ugyanakkor mi biztos továbbjutóként lépünk pályára, és így felszabadultabban, higgadtabban játszhatunk. Fontos lesz, hogy meg tudjuk ismételni a Szkopje elleni mérkőzésen nyújtott agresszív, fegyelmezett védőjátékunkat, s fokozottan figyeljünk az oroszok gólerős belső hármasára.”

Legfrissebb hírek

Van Dijk fejesével szerzett vezetést Hollandia – videók

Foci vb 2026
1 perce

Van Dijk, Nakamura, Summerville – 2–1 a hollandoknak. VIDEÓ

Foci vb 2026
37 perce

Manuel Neuer: A cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
56 perce

Nincs gól az első félidőben

Foci vb 2026
58 perce

Mocsári Bence megnyerte a paratriatlon Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
1 órája

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
1 órája

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
1 órája

Elkezdődött a holland–japán csata

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik