Próbajáték izomlázzal

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2009.01.15. 23:06
Címkék

Habár csütörtök délután a végleges program több pontja is képlékeny volt még, szinte biztosra vehető, hogy Leandro de Almeida vasárnap repülőre ül, és Angliába utazik. A Debrecen labdarúgóját információnk szerint a Bristol City hívja próbajátékra: a személyes tárgyalások és az orvosi vizsgálat mellett néhány edzés és egy gyakorló mérkőzés szerepel a programban. Hogy aztán a ballábas játékos végül kell-e a jelenleg a Championship 13. helyén álló együttesnek, nem tudni, az viszont biztos, hogy a Loki vezetői jó pénzért szívesen megválnának tőle. Leandro 2006 nyarán kattogó vakuk keresztüzében írt alá hároméves szerződést Debrecenbe, ami azt jelenti, hogy utoljára a mostani téli átigazolási szezonban kaphat érte pénzt a Loki. Mivel a Debrecen eladná, Leandro pedig szívesen menne, könnyen elképzelhető, hogy a brazil származású labdarúgó a tavasszal már nem a Soproni Ligában rúgja a labdát.

„Itt lenne az ideje a váltásnak. Az idén huszonhét éves leszek, és úgy vagyok vele, szívesen megyek, pláne ha szakmailag is vonzó az ajánlat. A család sem ellenezné, a kislányunk egyelőre olyan kicsi, hogy a változás most még talán kevésbé viselné meg” – adott rövid helyzetjelentést Leandro.

A Debrecenben irányítót, balhátvédet és bal oldali középpályást is játszó futballista viszont elismerte: az angliai próbajáték jobbkor is jöhetett volna.

„Egy hete álltam munkába, a kemény edzések miatt esténként izomlázzal küszködöm – ismerte el Leandro. – A teljesítményem szempontjából így ideálisabb lenne talán kicsit később utazni, de nem panaszkodom, örömmel állok a kihívás elébe.”

A részletes programot egyelőre Leandro sem ismeri, sőt csütörtökön még azt sem tudta, a Bristol City szakmai stábja melyik poszton számolna vele. Az angol klub megfigyelői mindenesetre már többször is látták játszani, így nyilván tisztában vannak vele, a mai piacon ritkaságnak számító univerzális játékost igazolnának. Leandro annak viszont kifejezetten örült, hogy a kapus Adriano Basso személyében brazil labdarúgója is van a Bristol Citynek, ami megkönnyítené a beilleszkedését.

A Championshipben jelenleg a rájátszást érő helytől tíz pontra álló Bristol Citynek korábban volt már magyar játékosa: az 1999–2000-es bajnokságban a harmadosztályban Sebők Vilmos, a 2007–2008-as szezonban pedig Vaskó Tamás erősítette a klubot.

Legfrissebb hírek

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
1 perce

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
35 perce

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
7 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
8 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
8 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
8 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik