SZERVIZ ALATT A „LAKÁSUNK”
Az autónk (a mi féltve őrzött Janine-unk) ijesztő, kerregő hangokat ad – a bal eleje pedig úgy zörög, hogy abból biztos elhagytunk valami alkatrészt az elmúlt egy-két napban. A Toyota-csapat reggel ráérő idejében ellenőrzi (lassan többet foglalkoznak velünk, mint a versenyzőikkel…), s megállapítja, hogy tényleg odalett valami apró alkatrész, aminek nem értem az angol nevét. Sebaj, adnak helyette másikat, közben a főszerelő felhúzza a szemöldökét – mi a bánat van ebben a kocsiban...? Valaki benne lakik? Nos, van ebben minden. Csokihegyek (azt valahogy nem kívántuk a melegben, ezért megmaradt), sütemény, olívaolaj, táskák, fényképezők, számítógépek, egy gumipapucs a zuhanyzáshoz. Jó hogy a zuhanyrózsát nem szereltük be – említi meg vigyorogva a szerelő, mielőtt nekilát a munkának. Hathatós munkája után már csak a zörgés marad, az meg a portól van – legyintenek. Tényleg egy kicsit olyan ez, mint Stephen King Langolierek című novellája, amikor jött a nagy semmi, és mindent megevett. Na, itt jön a nagy por és mindent megzabál – legfőképpen az idegeinket tépázza meg. Hiába vállalja az ember reggel hétkor (tíz fokban) a hideg zuhanyt, öt perc múlva már megint mehetne – nem azért, mert annyira jó volt... A nap legjobb történése, hogy megnézzük a versenyzőket a dűnék között. Kicsit izgulok, amikor a homokkal félig betemetett aszfaltutakon száguldunk, de megérkezünk az ellenőrző pontra, amely körülbelül ötven kilométerre van a tábortól. Körös-körül óriási homokhegyek, köztük nagyon aprócskák a motorosok – szinte elvesznek. És nemcsak szinte, valaki előttünk fordul ki az aszfaltútra, pedig egyáltalán nem ott lenne a helye… Már visszafelé jövünk, amikor felveszünk két chilei stoppost. Mivel az autóban már nincs hely, jobb híján a platóra. Látni akarják a tábort, még annak árán is, hogy a szabadban utazzanak. Judith nem kíméli őket, megyünk vagy nyolcvannal – a hajukat érdekes frizurába formázza a szél – de nem bánják, fülig ér a szájuk. A végén kissé törődötten ugyan, de nagyon lelkesen hagyják el a platót, visszanézve még egy kicsit szidják az útépítőket, hogy miként lehet ekkora gödröket figyelmen kívül hagyni, tapogatják a derekukat. Összességében élvezték az utazást. Mi is – jókat vihogtunk a visszapillantó tükörből szemlélve az eseményeket.
