Ha nincs az a kettős hiba

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2009.01.14. 23:40
Címkék
Hajszálon múlt: Czink Melinda mérkőzéslabdáról kapott ki a negyeddöntőben.

Czink Melinda 99 perc elteltével mérkőzéslabdához jutott. De vért kellett izzadnia, mire egyáltalán eljutott odáig a 220 ezer dolláros hobarti WTA-torna negyeddöntőjében a szlovák Magdalena Rybariková ellen.

A világranglista 100. helyén álló magyar lány pocsékul kezdett: húsz perc alatt, 6:0-ra veszítette el az első játszmát, úgy, hogy neki magának esélye sem volt bréklabdához jutni. A második szettre aztán fordult a kocka: Czink rögtön értékesített egy fogadóelőnyt, és bár a rangsorban 57. szlovák azonnal egyenlített, több játékot már nem nyert, így negyven perc elteltével kezdődhetett minden elölről.

Egy gyors brékváltás után fej fej mellett haladtak a hölgyek, mígnem Rybariková ismét brékelt, és 5:4-nél már a mérkőzésért adogathatott. Ám hiába állt már egyetlen labdára a győzelemtől, Czink egyenlíteni tudott – majd nullára elveszítette saját adogatójátékát, így ismét lépéshátrányba került. A szlovák lány is megijedt azonban a lehetőségtől, és ő is nyert pont nélkül bukta el a szerváját, így jöhetett a rövidítés.

A tie-breakben egyik teniszező sem tudott elhúzni, de 5–5nél a balkezes magyar ellenfele szervájából is pontot tudott szerezni – a pocsék első játszma és harmadik szettbeli feltámadás után végre mérkőzéslabdához jutott tehát.

Az első szerváját azonban elrontotta, majd a másodikat is… Harmadik lehetőséghez viszont már nem jutott. Rybariková újabb meccslabdáját még hárította, de 8–7 után a húszéves szlovák lány már nem kegyelmezett, így egy óra 40 perces csata végén, 6:0, 1:6, 7:6-tal ő jutott az elődöntőbe.

„Szomorú vagyok, hogy nem sikerült megnyernem ezt a mérkőzést, pedig megvolt az esélyem a sikerre. A harmadik játszmában közel álltam a győzelemhez, ám elkövettem néhány hibát” – mondta Czink a találkozó után, és egy kicsit valóban bosszús lehet: nemcsak hogy volt esélye a győzelemre, de még tovább is menetelhetett volna, a kiemeltek ugyanis rég elbúcsúztak Hobartban… A 26 éves magyar teniszező ugyanakkor a selejtezőből indulva öt meccset nyert zsinórban, és teljesítményéért 5340 dollárt, valamint 70 ranglistapontot kap majd, amivel tovább kapaszkodhat felfelé a világranglistán. Idei mérlege egyébként is remek: tíz győzelem mellett két vereséget számlál az új esztendőben, ráadásul öt top százas játékost is legyőzött, azaz igen jó formában van a hétfőn kezdődő Australian Open előtt, amelyen ő és Szávay Ágnes is főtáblás.

Rajtuk kívül még egy magyarért szoríthatunk Melbourneben: az ausztrál nemzetközi bajnokságon (és egyáltalán Grand Slam-tornán) legutóbb 2004ben induló Marosi Katalin (205.) ellenfele magyar idő szerint csütörtök reggel a masszív, kitartó, de egyáltalán nem legyőzhetetlen japán Nakamura Aiko (139.) lesz.

Legfrissebb hírek

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
16 perce

Bronzérmes lett Törökországban a Hajós, Niemeier strandröplabdapáros

Röplabda
52 perce

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
1 órája

A felső lécet súrolta a 11-es – a Kisvárda–Fradi meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
1 órája

Manu Bueno és Diomande is betalált a hajrában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
2 órája

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
2 órája