Nehéz falat volt az első nap az Atacamában

Az Atacama sivatag rózsája egyetlen napon virágzik, s a hőség miatt csupán néhány óráig marad életben. De micsoda élet az! A földkerekség egyik legizgalmasabb homoktengerében, a világ legszárazabb sivatagában tölti rövidke életét. Pablo Neruda Nobel-díjas költő is megénekelte a virág történetét – amely a helyiek szerint nem is létezik, vagy legalábbis nem ebben a formában.

Mindegy, gondolatnak akkor is szép.

(Érdekesség, hogy Afrikában a sivatag rózsája elnevezés egy bizonyos fajta kő elnevezése, amely éles, kristályos szirmaival valóban egy rózsára hasonlít a leginkább.)

De visszatérve az Atacamára: a sivatag szinte végtelenül nagy kiterjedésű, a homokdűnék óceánja, úgyhogy nem árt, ha tart tőle az ember. Észnél kell lenni, mivel rengeteg veszélyt rejt magában.

Nos, az első találkozás Carlos Sainznak sikerült legjobban: az összetettben is vezető Matador zsinórban harmadik, összességében pedig az ötödik részsikerét aratta, s 19 percesre növelte előnyét az összetettben – immár másik csapattársával, az amerikai Mark Millerrel szemben, mert az eddigi második Giniel de Villiers kétszer is eltévedt, így visszacsúszott a harmadik pozícióba.

A Palik László, Darázsi Gábor páros már jó ideje nemcsak az összetettben, hanem a napi helyezések tekintetében is a legjobb magyar egység. Paliknak azonban nincs kedve (vagy inkább ereje) örülni, mert napról napra egyre nehezebb kihívások várják. Még úgy is, hogy a hétfői szakaszt a rendezők 19 kilométerrel lerövidítették, mert az autó, amely a versenyt megelőző nap a szabályok szerint végigmegy a pályán, egyszerűen nem tudta átverekedni magát a homoktengeren.

„Elfáradtam. Nem is fizikailag, inkább fejben, mert egyetlen pillanatra sem lehetett kihagyni. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nyomaszt az összetettbeli jó eredmény – vallotta be Palik, aki továbbra is a 12. helyen áll. – Próbálom magam kényszeríteni, hogy mindig csak a következő kanyarra, a következő féktávra koncentráljak, de nem megy, már reggel, a rajt előtt összeugrik a gyomrom és attól kezdve kűzdök magammal. Ami a hétfőt illeti, az elejétől kezdve rettenetesen nehéz volt a pálya, legalábbis nekem nagyon nehéz. Sziklás úton kezdtünk, amely folyamatosan gyilkolta az autót, azt hittem, sose lesz vége annak a százötven kilométernek. De utána se gyorsult fel különösebben a tempó…”

Sokakhoz hasonlóan Palikék is kaptak egy defektet a köves részen (a jobb első kerék lyukadt ki), de a pilóta nem ezen lepődött meg, hanem inkább azon, hogy miért nem többször babrált ki velük a terep?! Az Atacamát holdbéli tájként jellemezte…

Szalay Balázs és Bunkoczi László számára nehezen indult, de lendületesen folytatódott a nap – a páros végül a 25. helyen ért célba.

„Rögtön a szakasz elején rossz irányból mentünk egy kiszáradt folyómederbe és utána jó harminc-negyven percet eltöltöttünk ott, mire ki tudtuk verekedni magunkat – mondta Szalay. – Nem egyedül matekoztunk, jó néhány ellenfelünk is hasonlóan járt. Szerencsére a szakasz második felén már minden rendben volt.”