Érvénytelen szöglettrükk

2009.01.13. 00:53
Címkék

Mivel a Manchester United 3–0-s győzelmet aratott, nem lett nagy visszhangja a hazaiak meg nem adott góljának. Történt, hogy Wayne Rooney a labdával leballagott a szögletzászlóhoz, majd belepöckölt, és elindult a büntetőterület felé – úgy tűnt, Ryan Giggsre hagyja a sarokrúgás elvégzését. Ám a labda ekkor már valójában játékban volt, így a walesi megindult vele, és beadásából Cristiano Ronaldo gólt fejelt. A partjelző már a beívelés előtt felemelte zászlaját, ennek megfelelően Howard Webb játékvezető megismételtette a sarokrúgást, amelyből Nemanja Vidics bólintott a hálóba. Az asszisztens azzal indokolta döntését, hogy nem tudott Rooney szándékáról, így azzal sem volt tisztában, hogy elvégezték a szögletet. Igaz, Sir Alex Ferguson szerint erre egyébként nincs is szükség. Érdekes kérdés, hogyan kellene informálni a partjelzőt, ha a másik oldalon van, hiszen ezt csak úgy lehetne megoldani, ha valamelyik játékos átszalad hozzá. „Nem hiszem, hogy a partjelző tudatában volt annak, hogy elvégeztük a szögletrúgást. Amikor elkocogtam Rooney mellett, szólt, hogy a labda már játékban van, így begyűjtöttem, és berúgtam középre. Természetesen idegesek lennénk, ha nem találunk be közvetlenül utána, de szerencsére így történt” – mondta Ryan Giggs a trükkös szögletről.

Legfrissebb hírek

Hat- és nyolccsapatos röplabdaélvonal, kötelező feljutás a másodosztályból

Röplabda
22 perce

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
50 perce

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
1 órája

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
1 órája

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
1 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
2 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
2 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik