Az ajánlatot várja Fehér

2009.01.13. 00:53
Címkék

Holland internetes portálok értesülései szerint a NAC Breda még nem döntötte el, hogy a nyártól is számít-e Fehér Csaba szolgálataira. A magyar hátvéd (illetve időnként középpályás) szerződése 2009. június 30-án jár le, és a futballista egyelőre nem tudja, mit tegyen. „A szívem hazahúz, az eszem meg itt tart – mondta lapunknak Fehér Csaba. –Tíz évet töltöttem Hollandiában, ez nagyon sok idő, már megszoktam itt. Csakhogy most már a családra is gondolnom kell, nem csupán az én érdekeim számítanak, így kíváncsian várom az ajánlatot.” Amit meg is kap, méghozzá a dobogóra hajtó csapat edzője, Robert Maaskant tájékoztatása szerint a málagai edzőtábor után, de még a hét végi bajnoki rajt előtt. „Ha visszamegyünk, beszélgetünk – így Fehér. – Elkapkodni semmit sem fogok, elsőre igent és nemet sem fogok mondani. Nem számolgatok, hogy ezt vagy azt tesznek elém, teszem a dolgom, és meglátom, mit lép a Breda.” Munkatársunktól

Legfrissebb hírek

Hat- és nyolccsapatos röplabdaélvonal, kötelező feljutás a másodosztályból

Röplabda
22 perce

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
50 perce

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
1 órája

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
1 órája

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
1 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
2 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
2 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik