meg kell kapnia azt a terhelést, amely aztán profi pályafutását segítheti. Itthon túlmisztifikálják a futballt meg a képzést. Persze eredményszegény közegben a viharos felszín közelében minden csalira rákapnak. Mondjuk én is elhinthetném, hogy kivételesen jó a gömbérzékem, tudom azt is, milyen a tempódobás, a zónavédekezést is kapiskálom, a felmérések alapján tudok statisztikát készíteni, sőt edzést is levezetek, azonban hiába neveznének ki a kosárlabdázóknál fejlesztési igazgatónak, a szakmát már nem tudnám átverni, az rögvest kidobna. A magyar labdarúgásra viszont az a jellemző, hogy a sportágban egy remekül képzett kosárlabdaedző, a messziről jött ember, Jámbor László lehet a legfőbb szakmai vezető, és senki meg nem kérdezi: tisztelt urak, ezt komolyan tetszenek gondolni?
Tízszer is meggondolná, hogy befektessen a fociba
Jürgen Klinsmann egy amerikai fitneszgurut vett maga mellé, az sem érthetett a labdarúgáshoz, aztán milyen prímán felkészítette a világbajnokságra a német válogatott játékosait.
Hagyjuk már ezt! Tőlem, az edzőtől – ha egy klubnál a kispadra akarnak ültetni – a szövetségben újraoltási bizonyítványt kérnek, személyit, lakcímkártyát, igazolást a házmestertől és persze a mindenható licencet. Arról van szó, hogy megy a hülyítés, és hogy az értékeket a magyar futballban sohasem tudták megbecsülni. Az utóbbi húsz évben a nálunk alkalmazott külföldi edzők közül csak a finn Martti Kuusela tudott produkálni...
...rá pedig azt mondták, hogy a hazájában sífutóedző volt...
...úgyhogy a nagy helyzet az, hogy igazából mi, az itt élő, itt dolgozó, sőt güriző edzők ismerjük a magyar közeget.
Miért olyan különleges a magyar közeg?
Nem is olyan régen nyilatkozta az MLSZ fejlesztési igazgatója a Nemzeti Sportnak: az előrelépés záloga az, hogy legyenek fűtött edzőpályák. Briliáns! Eszembe jut, hogy nekem nem is olyan régen a Honvéd edzőjeként nemhogy fűtött, hanem fagyos, göröngyös pályám sem volt, úgyhogy edzői, szertárosi, intézői szerepben felhívtam Rojik
urat: tiszteletem, nem tudunk hol edzeni, lehetne-e az ő műfüvesén. Nekünk lehetett. Na, mondja meg: ma más a helyzet?
Persze hogy más: több műfüvesre tud bekéredzkedni... Csertői Aurél azt nyilatkozta a minap, hogy – az edzői képességeket tekintve – nincs két és fél milliárd forintnyi különbség a magyar és a román futball között, azaz ha jobbak a körülmények, ha van pénz, van siker is, s ahogyan a kolozsvári CFR, úgy a Haladás is lehetne BL-szereplő. Egyetért ezzel?
Nem csak a pénzen múlik. De a kolozsvári példa jó, csak éppen más megközelítésből. Olvasom, hogy a CFR-nél edzőt váltottak – volna. Maurizio Trombetta helyett Dusan Uhrint akarták szerződtetni, ám a szövetségből szóltak: nana, ezt nem lehet! Ugyanis a cseh szakember ebben a bajnokságban már dolgozott a román élvonalban Temesváron, és a szabály úgy szól: vezetőedzőként egy idényben egy kispad. Hoppá ! Rend, fegyelem!
Gondolom, önnek nincsenek anyagi gondjai: miért nem száll be az egyik csapatba? Ott aztán minden lehetne „détáris”.
Annyi pénzem azért nincs, de tízszer is átgondolnám, hogy megtenném-e. Nagyon nagy a kockázat, úgyhogy minden tiszteletem azoké, akik áldoznak a magyar labdarúgásra, amelyből szinte lehetetlenség megtérülést, hasznot remélni.
Akkor vegyen kispadot!
Soha! Akkor inkább nem edzősködöm többé!
Ezek szerint tényleg lehet venni?
Mivel a magyar futballban nincs olyan szabály, hogy egy évad egy kispad, bizony előfordulnak furcsaságok. Van, akit egy idényben két klubtól is elküldenek, és máris a harmadiknál kezdi a munkát...
Dolgozhatott külföldön, legutóbb éppen Görögországban, ahol imádják: miért nem marad kint?
Mert egyedül nem megy. Egy sikeres futballt működtető országban ma már szinte lehetetlenség érvényesülni külföldi edzőként, s bizony még én sem tehetem meg azt, hogy kikötöm, a stábomat is hozom magammal Magyarországról.
És inkább itthon mérgelődik... Beszél négy idegen nyelvet, a múltját, a tudását elismerik a németeknél, az olaszoknál, a görögöknél, a svájciaknál. Mi vonzza haza?
Látom, nem hiszi el: imádok a magyar futballban dolgozni. NB I-ben, NB II-ben, NB IIIban, a megye I-ben.
Játszszunk el azzal a gondolattal is, hogy nem ide születik, hanem mondjuk holland játékosként fut be míves karriert, lesz hatszoros világválogatott, s nem Détári Lajosnak, hanem Louis van Detarinak hívják, majd 2008 elején Magyarországra csábítják edzőnek. Mit gondol, minek nevezik ki, s hogyan kezelik?
Húha! Az elején azt mondtam, hogy nem a nevemen múlik... Nos, ha nem Döme, hanem Louis van Detari lennék, akkor ma én vagyok a magyar szövetségi kapitány, és mindennap a levegőbe dobálva ünnepelnek. A fenébe is... Azért ez tényleg elég lehangoló...
