Tovább az Erdei-úton

„Adok neki!” – ígérte meg Erdei Zsolt a szombat reggeli telefonbeszélgetésben, amiért Jurij Barasjan csaknem tönkretette a szombat estéjét. Madárt nem vigasztalta, hogy már pénteken eldőlt, az ukrán kihívó semmiképpen sem lehet a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, mert kétszeri próbálkozásra sem tudott beférni a félnehézsúly (79.3 kg) felső határa alá. Bokszolni akart, jól és jót, amire ugyan volt is lehetősége, de azért csak ott volt megint az a mellékíz. Korábban az ellenfelek minősége miatt kapott hideget-meleget, most meg már a meccs előtt lehetett hallani azokat a hangokat, hogy most nem is hurkát, de töltött hurkát kell megvernie.

Csak hát azt kellene végre megérteni, hogy nem Madár tehet arról, ki ballag ki a kék sarokból, ő csak azt tudja megverni, akit klubja, az Universum BoxPromotion hoz neki. Ha tehetné – ezt nem mástól, tőle tudjuk –, ő már évek óta legalább kétöves világbajnokként lenne a ringben, és most, mondjuk, a Joe Calzaghe elleni szupermeccsre készülne, de nincs rá lehetősége. A miértre Budapestről vagy innen, Magdeburgból sem lehet megadni a választ, elég, ha a tényeknél maradunk. Erdei Zsolt a WBO félnehézsúlyú világbajnoka és a kategória egyik legjobb bokszolója.

Aki hosszú idő után újra extra motivációval lépett a kötelek közé. Barasjan adta meg neki, köszönjük szépen, mert kaptunk egy tizenkétszer három perces bokszélményt. Pontosítsunk: a mi hangulatunkat is megalapozta, mert universumos pólóban érkezett meg a ringbe. „Előttünk

vette a shopban” – árulta el az egyik kolléga, nem volt okunk kételkedni benne, mert az eseményt hirdette, és mert ugyanezen újságíró megjegyzése szerint az előzőt kihízta.

Aztán jött Madár. A szokottnál vidámabban, mintha kevésbé nyomasztotta volna a tét. A bevonulózenének megfelelően szállt, mint a kismadár, aztán kimutatott a feleségének (a jelbeszéd: „Alszik a pici?”, „Igen, már rég!”), Viktor fia és neje nyugalmától őt is megszállta valami ihletett állapot, és úgy kezdett, ahogyan nagyon régen nem láttuk tőle. A lelkes magyar drukkerek biztatása közepette már az első menetben kombinációt ütött. Jó, ez a bokszmeccsek velejárója, de a legeredményesebb magyar profi bokszolónál ilyen csak a későbbi felvonásokban szokott következni. A másodikban sorozott. Talán a Mehdi Sahnoune elleni, 2005 októberében tartott címvédő ütközetén volt legutóbb ilyen összetétele. (Ha már itt tartunk: azóta bokszolt folyamatosan főmérkőzést Universum-gálán, és ez a sorozat szakadt most meg, rajta kívülálló – de még szerinte is érthető – okokból.) Utána meg úgy bokszolt, ahogyan nem szokott. Előremenetben. Ahelyett, hogy a védekezés professzoraként megint elmozgott volna a nála statikusabb, kevésbé képzett bunyós elől, elment az ő terepére, és olykor szó szerint verekedett vele.

„Éreztem, hogy nem tud ártani nekem, és mentem előre. Jólesett. Csak a végére elfáradtam kicsit, de nem volt baj” – mondta utóbb

Madár, két lihegés között. Hogy miért ezt a harcmodort választotta, nem tudjuk. Talán dacból, talán a meglepetés jellege miatt, fogalmunk sincs. Arabella, a feleség szerint kár ezen polemizálni, „a fő, hogy jól sült el”. Mert jól sült el, a pontozás tanúsága szerint 116:111, 117:110, 116:111 arányban ő nyerte meg a mérkőzést.

De amíg addig eljutott, néhányszor szívbaj közelébe hozta a szurkolókat. Mint a már említett, Sahnoune elleni összecsapáson. Akkor még az „Es ist vorbei” („Mindennek vége!”) mondat is elhangzott, most addig nem zuhant össze, de azért voltak úgymond „meleg” menetek. Például a nyolcadik, amikor még az óra is állt, mert Barasjan sorozatos mélyütéseit (intés is lett a „jutalma”) valamikor ki kellett pihennie a címvédőnek. A pihenés után meg kapott egy olyan pofont, amelytől a szeme is fennakadt, hogy aztán a finisben az álló K. O. szélére sodorja Barasjant.

A kilencediktől meg a veríték mellé jött a vér is, Churchill mondásának megfelelően. Egy fejelés (vétlennek minősítette a bíró) után felszakadt Madár szeme felett a bőr – a harmónia jegyében addigra a másik szeme alá összeszedett egy monoklit is –, amely, attól kezdve úgy tűnt, végig zavarja. Ki is intett a sarokba, aztán folytatta. És leállt megint verekedni az erejével lassan elkészülő Barasjannal. Megállta a helyét, ebben a műfajban is jobb volt nála.

Aztán pedig együtt énekelte a „Magyarország, Magyarország!” dallamot a drukkerekkel, majd a szpíker előtt világgá kürtölte, hogy „Ezzel régi és új világbajnok: Erdei Zsolt!”

Amúgy sem volt kétséges, de jó volt hallani. És akik esetleg simlizni akartak Barasjan súlyával, illetve ezzel kárt próbáltak okozni Erdeinek, ráfaragtak. A világbajnok, pardon, a leendő szuperbajnok ellen több kell.