Megvan a Loki idei első igazolása

Á. L.Á. L.
2009.01.11. 00:38
Címkék

A szakmai csapatot érinti a Soproni Liga listavezetőjének 2009-es első „igazolása”: a DVSC-TEVA sportigazgatója január 9-től Bartha Csaba. A 30 esztendős direktor 2008-ban Mészöly Géza, illetve a Vasas szakmai stábjának munkáját segítette.

„Eddig azért nem volt sportigazgatója a DVSC-nek, mert nem találtuk meg a megfelelő embert – úgy vélem, most igen” – utalt Szima Gábor, a DVSC elnöke a klub történetében újdonságnak számító pozíció kialakításának alapkövetelményére.

A négydiplomás, angolul és németül is beszélő (ráadásként a sporttudományok doktoraként a TF átképzésein az A- és pro licences futballedzőket is oktató) sportvezető a következő fél évben előadói állását szintén megtartja a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán a rekreáció tanszék adjunktusaként.

„Két különböző úton is megkeresett a DVSC: Herczeg András klubmenedzser és Szima Gábor elnök is hívott – mondta az új sportigazgató. – Abban az időszakban a Vasasnál dolgoztam, az edzéstervezésért és a játékosok erőnlétéért voltam felelős, ezek a feladatok Debrecenben is megmaradnak. Megtiszteltetés, hogy Debrecenben, az utóbbi évek legsikeresebb magyar klubjánál dolgozhatom. A feladatkörök pontos elosztásáról még egyeztetnünk kell a szakmai teammel. Nincs alá- vagy fölérendeltségi viszony, a döntéseket közösen hozzuk meg. Emellett nem csupán a szakmai csapatról van szó: utánpótlásedzőről, játékosról, masszőrről, terapeutáról – aki szerephez jut, tudása legjavát kell nyújtania, legyen szó bármilyen pozícióról. A Vasasnál ez sikerült, a szemléletváltásnak látható jelei voltak. Sportigazgatóként az ügynökökkel és a játékosokkal is nekem kell majd tartanom a kapcsolatot, és klubszinten nemzetközi vonalon is én vagyok a DVSC egyik képviselője.”

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
1 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
1 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
1 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
1 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
2 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
2 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
2 órája