Jöhet a Barcelona!

2009.01.11. 00:38
Címkék

Csütörtök késő este Vadócz Krisztián, a spanyol Osasuna magyar légiósa gólpasszt adott az Athletic Bilbao elleni Királykupa-nyolcaddöntő első felvonásán, amely a vendégek 92. percben szerzett találatával végül 1–1-gyel ért véget. A 23 éves válogatott középpályás, aki a bajnokságban egy gólnál jár, még a kupameccs másnapján is sóhajtozott az elszalasztott lehetőség miatt – pedig a java csak ezután következik a Barcelonával meg a Real Madriddal.

Egyetlen percen múlott.

Ne is mondja, még mindig megvisel, ha a végjátékra gondolok. Sajnos nem összpontosítottunk megfelelően, ezért egyenlített a Bilbao. Kár érte, jó lett volna egy nulláról kezdeni a jövő heti visszavágót.

De az mindenképpen sikernek számít, hogy ismét a kezdőcsapatba állította José Antonio Camacho vezetőedző, nem igaz?

Nála sohasem lehet tudni. Legutóbbi válogatott kötelezettségem előtt kezdő voltam, s miután visszatértem, a kispadra ültetett. De a kérdésre válaszolva: igen, örömteli, hogy újra számít rám, mivel mégiscsak futballozni jöttem Spanyolországba.

Csütörtöki gólpasszából kiindulva nem csupán a védekezés a feladata.

A belső középpályások egyikeként két lehetőségem van: segítek a támadásszervezésben, vagy ha a társam megy előre, a kipattanó labdára kell felérnem. Mellette persze van védekező feladatom is, szóval egészen változatos a szerepköröm. Élvezem. Ráadásul a spanyol nyelv is egyre jobban megy, az alapfokú vizsga szerintem sikerülne.

Ha már vizsga: a tétmeccseket tekintve hármas veretlenségi sorozatuk van, mit gondol, lehet ebből hat is?

Értem a célzást, de akkor legyen inkább hét. Az előttünk álló két hétben a Bilbao elleni kupavisszavágó tűnik a legkönnyebb meccsnek, hiszen előtte – most vasárnap – a Barcelonát fogadjuk, egy hétre rá megyünk a Real Madridhoz, majd a Villarrealhoz. Jelenleg utolsók vagyunk a bajnokságban, de hiszem, hogy nem vernek minket tönkre, sőt azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy az eddig lehengerlő Barcelonát lejtőre visszük. Mindenesetre már akkor is felejthetetlen élményekkel leszek gazdagabb, ha Camacho az elkövetkező hetekben is kezdőként számít rám.

Legfrissebb hírek

NS-ELEMZÉS: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
9 perce

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
1 órája

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
1 órája

Fetter Erik: Mélyről jöttünk vissza, magas helyre teszem a piros trikót

Kerékpár
1 órája

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
8 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
8 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
8 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik