Jucemar, aki nagyot rúg, de gyengén fejel

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.01.08. 23:22
Címkék
A hosszú távú futás már a múlté. Szentes Lázár, az Újpest vezetőedzője fárasztó foglalkozást vezényelt a lila-fehéreknek, valamint már szerepet kapott a labda is. Az edzésen külön figyelmet szenteltünk a brazil Jucemarnak, akire jelentős feladatok várnak a tavasszal.

Olyan edzést vezetett az Újpestnek csütörtök délben Szentes Lázár, hogy az embernek kedve lett volna beszállni. A foglalkozás jelentős részében négy kaput is céloztak a játékosok – volt, amelyiket fejjel, volt, amelyiket lábbal –, vagyis mindenkinek lehetett sikerélménye, minden játékos szerezhetett gólt.

Persze azért irigykedni nem kell, a majd kétórás edzés végén csupa fáradt játékos hagyta el az angyalföldi műfüves csarnokot, hiszen a kapura lövések, fejelések között igen kemény gyakorlatokat is végre kellett hajtani. Arra viszont rávilágított Szentes Lázár edzése, hogy a téli időszakban korábban rendszeresített hosszú futásokat már mindenki elfelejtheti, az erő a labdás gyakorlatok során is megszerezhető; ráadául a csütörtökön látott foglalkozás nem csupán az izomzatot fejlesztette, hanem a dinamikus képességeket is.

Külön figyeltük a lila-fehérek brazil középpályását, Jucemart, rá ugyanis nagy feladat vár a tavasszal: a 22 esztendős dél-amerikai légiósnak kell pótolnia a bolgár Liteksz Lovecshez távozó középpályást, Sándor Györgyöt. A futballistát még a nyáron szerződtette az Újpest, ám csak elvétve kapott szerepet. A Grémio Esportivo Sapucaiensétől igazolt Jucemar eddig 12 bajnokin játszott, csupán kétszer volt kezdő, és összesen 358 percet töltött a gyepen. Az ősz mérkőzésein mély nyomot nem is hagyott maga után, gólt sem szerzett, első magyarországi hónapjait lényegében az töltötte ki, hogy megszokja az európai körülményeket – korábban még Brazíliát sem hagyta el –, és beilleszkedjen a csapatba.

Az akklimatizálódásnak azonban vége, a tavasszal alapember lesz a lila-fehérek között. Az Újpest az ősszel két belső középpályással szerepelt, akik közül Mario Bozsics játszott visszavontabb szerepkörben, az idény második felében Jucemarnak kell előtte futballoznia. A légióson kívül csak fiatalok jöhetnének szóba erre a helyre.

A csütörtöki dinamikus edzésen Jucemarról kiderült, hogy robbanékony, van lövőereje, de arra is nagy tételben lehet fogadni, hogy gólt nem fejel. Mivel viszonylag alacsony labdarúgó, jól cselez, s váratlan megoldásokra is képes. Átadásai is pontosak voltak, húsz méterről rendre jól ívelte Bene Ferenc pályaedzőhöz a labdát, amelyet – amikor viszszakerült hozzá – veszélyesen lőtt kapura.

A csütörtöki edzés alatt nem derült ki Jucemarról, milyen labdaszerző, mivel ilyen feladat nem volt, de a brazil középpályásnak állítólag ez az egyik erőssége. A labdarúgónak ez lesz az egyik legfontosabb feladata: labdát szerezni, támadást indítani és persze gólt lőni.

Legfrissebb hírek

Videó: Kovács Bendegúz gólja elnapolta a feljutást – kapásból, ballal lőtt a hosszúba

Légiósok
2 perce

NBA: Houstonban megszakadt az Atlanta 11 meccses győzelmi sorozata

Amerikai sportok
23 perce

A rúdugrás új dimenziója – Armand Duplantis

Képes Sport
41 perce

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
44 perce

Szombati sportműsor: NB I; Brighton–Liverpool; DVSC–Odense és Óvár–Esztergom kézimeccsek

Minden más foci
8 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
8 órája

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

E-újság
8 órája

Rangadón aratott győzelemmel javított a Veszprém a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik