Az NBA magyar idő szerint csütörtökre virradó játéknapján dörzsölhették a kezüket az ínyencek: 12 meccset rendeztek, s az izgalmak nem is maradtak el. Az Indiana egyetlen triplányi különbséggel nyert Phoenixben (113–110) – a győztes hármast a 37 pontig jutó Danny Granger dobta –, a Portland Travis Outlaw 8.9 másodperccel a vége előtt bepöttyintett duplájával szakította meg a Detroit hét meccs óta tartó nyerő szériáját. A nyugati listavezető Lakers csoportrangadón magabiztosan tudatosította a Golden State Warriors játékosaiban Oaklandben, hogy ki az úr Kaliforniában (különösen Pau Gasol tett ki magáért 33 ponttal és 18 lepattanóval, Kobe Bryanttől ezúttal 21 egység is elegendő volt), a keleti első Clevelandben ugyancsak 21 pontot ért el LeBron James, s neki sem kellett megszakadnia, hogy kerek harminccal verjék meg a Charlotte együttesét.
Az viszont már több mint kínos, ami Bostonban történik a csapattal ezekben a napokban. Azt még úgy-ahogy lenyelték a bajnok rajongói, hogy addig kiválóan menetelő, csúcsdöntögetésre ácsingózó kedvenceik 1/3-as győzelmi(?) mutatóval zárták karácsonyi-szilveszteri nyugati túrájukat, ám azt egyre nehezebben emésztik meg, hogy mióta hazatértek, szinte csak az nem veri meg Doc Rivers legénységét, aki nem játszik vele. Vasárnap a főcsoportban hátulról negyedik New York, kedden az utolsó előtti Charlotte, ezúttal pedig a nyugatiak hetedikje, a Houston múlta felül a zöldfehéreket. Ráadásul míg az eddigi vereségeket a Celtics játékosai ráfoghatták az idegen pálya hátrányára, a Rockets a 26 pontig jutó Jao Ming vezérletével Bostonban győzte le 89–85-re a bajnoki címvédőt. A TD Banknorth Gardenben előzőleg november 14-én szenvedett vereséget a Celtics – a Denvertől.
„Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, mégis nagyon elbizakodott volt a csapat. Meg kell találnunk a kiutat, mert különben a vihar elsodor bennünket” – volt roppant önkritikus a meccs után a 18 pontot dobó Kevin Garnett.
Jó lesz figyelni arra, amit a Seattle-ből szerződtetett centersztár mond: pénteken LeBron James és a Cleveland Cavaliers látogat Bostonba.