ÚJ SZAKMA ELŐTT

FC GRONINGENFC GRONINGEN

(1994–1998)

„Hazatértem! Fájdalom, az utolsó szezon sikerült a legrosszabbul, kiesés lett a vége. Mégsem ezért fejeztem be karrieremet harminchét évesen, hanem mert a PSV ifjúsági csapatánál kínáltak edzői állást, és mivel tudatosan készültem a tréneri pályára, úgy véltem, kezdésnek ez tökéletesen megteszi. Háromszáz fős parti keretében megünnepeltük, hogy nyertem ezt-azt az elmúlt két évtizedben… Mindent összevetve csodálatos pályafutás áll mögöttem, aki csak egy kicsit is segített abban, hogy idáig jussak, annak örökké hálás leszek! És valamit tényleg jól csinálhattam, mert amíg a legtöbb egykori társtól azt hallom, hogy itt fáj meg ott fáj, én a mai napig fittnek érzem magam. Olyannyira, hogy manapság is futballozom: Achtban a helyi gárdát erősítem. Hetedosztályú egyletről van szó, ám a hét végi bajnokikat éppúgy várom, mint hajdanán a Groningen, a PSV vagy a Mechelen találkozóit. De ez így normális, nem?” ½

A KISPADON

(1998–)

„A PSV-nél ifjúsági edzőként kezdtem, majd Guus Hiddink felkérésére 2002-ben pályaedző lettem. Közben az előírásoknak megfelelően minden kurzust elvégeztem, és amilyen gyorsan tudtam, a pro licencet is megszereztem. Az iskolában rendkívül sokat tanultam, ám a legtöbbet mestereimtől lestem el. Ami nem csoda: többek között Leo Beenhakker, Kees Rijvers, Rinus Michels, Aad de Mos és a már említett Guus Hiddink volt edzőm, és a sorból még véletlenül sem hagynám ki édesapámat. Arra viszont mindig is ügyeltem, hogy ne utánozzam egyiküket sem. Nekik is megvolt a saját stílusuk, nekem is megvan. Hiddinkkel és De Mosszal a mai napig kiváló a kapcsolatom, Guusszal gyakran családostul összejárunk, Aad pedig az elsők között volt, akivel koccintottam szövetségi kapitánnyá történő kinevezésemre – holott ő is jelölt volt a posztra… Hogy a szakmára visszatérjek, a kudarcokból éppúgy igyekszem tanulni, mint a sikerekből. Ha innen né zem, a legjobb iskolát alighanem a Feyenoord jelentette: míg a 2005–2006-os bajnokságot a harmadik helyen zártuk, a következő szezonra gyakorlatilag szétestünk. Amikor Rotterdamba kerültem, a klub jelentős anyagi problémákkal küszködött, egyebek mellett azért, mert hatvankilenc igazolt játékosa volt. Egy év alatt sikerült csökkentenünk a létszámot harmincháromra, de a gondok ezzel sem szűntek meg. Sajnos a szurkolóinkkal is akadt baj, hiába küzdhettünk az UEFA-kupában a legjobb tizenhat közé kerülésért, a sorozatos botrányok miatt kizártak minket. Ennek ellenére szívesen maradtam volna, ám a vezetők által felvázolt jövőkép nem sok jót sejtetett – sajnos ez beigazolódott, hiszen a Feyenoord manapság csak a nevéből él, most éppen a tizenkettedik helyen szerénykedik. Szóval 2007 májusának elején bejelentettem lemondásomat, rá egy évre pedig kineveztek a magyar válogatott szövetségi kapitányának. De ez a történet már ismert…”