Lehetett volna szorosabb

„Hú, de jó idő van, gyerekek” – dörzsölgette két tenyerét a csarnok elé kinéző Tokaji Viktor. Nem véletlenül, otthon ugyan csontig hatoló fagy van már két hete, de Bécs még ezen is túltesz, csak úgy repkedtek a mínuszok kedd este. Benk András, Sofron István és Vaszjunyin Artyom ráadásul arra is kénytelen volt figyelemmel lenni a meccs előtti kihagyhatatlan focizás helyszínének kijelölésekor, hogy fél öt körül ónos eső kezdett szitálni, gyakorlatilag jégpályává változtatva az aszfaltot is. Ezért cicázott hát közvetlenül az Albert Schultz Eishalle főbejárata előtt a fiatal trió – Tokaji érkezése után már rutinosabb kvartett –, ott még tűrhető volt a talaj.

Tűrhető, de csúszós: sietett is befelé mindenki, aki arra járt, ők pedig nem voltak kevesen. Szokatlanul korán érkeztek a Vienna Capitals-drukkerek, a sárgapiros-fekete mezekbe, sálakba, zászlókba burkolódzó osztrákok aztán szépen eloszlottak a létesítményben. Holtidőben is van mit csinálni ott. Ha belép az ember, és jobbra fordul, rögtön az ajándékboltba botlik, amely még a csarnok másik végéből is látványosan fénylik, nem beszélve az előtte tolongók sziluettjeivel összeálló izgalmas képről. Nem kell sokat ballagni az első ételárusító helyhez sem, de ezek össze sem hasonlíthatók azzal, amely a sajtóhelyek alatt van. A VIP-belépővel megáldottak nemcsak hogy bársonyos székeken nézhetik végig a Vienna – általában győztes – meccsét, hanem az este bármely pillanatában odébb bandukolhatnak kicsit, hogy a minden szünetre meleg étellel előálló konyha remekét élvezzék.

Ebben Kéri Rudolf, az Alba Volán felszerelésmenedzsere nem vehetett részt, de nem is bánta különösebben, tudniillik nagy öröm érte korábban a nap során. Hetek óta alig mert Nathan Martz szeme elé kerülni, mert a csapatkapitány-helyettes botja nem bírta tovább, viszont az utánpótlás csak nem akart megérkezni, egészen keddig.

„A tartalék botok tartalékjával játszott szegény. Most is úgy jutott el hozzánk az ütő, hogy a felszerelésekkel dolgozó Oleg Vaszjunyin minden követ megmozgatott, faxokat küldött ideoda, és kedd délben utánunk hozták. Akkor, amikor a reggeli átmozgató edzést és az ebédet követően mi már úton voltunk ide” – mondta Rudi bá’, mielőtt

rátért volna a válogatott programjára. Február elején ugyanis az előzetes tervek alapján egész napos munka után, 23 órás autóúttal juttatja majd el az összes holmit a közben a Budapest–Riga útvonalat repülővel megtévő csapathoz, mert Pat Cortina kedd délután még a magyar fővárosban, szerda este viszont már a lettben vezényelne tréninget az olimpiai selejtező előtt.

A sztorizás előtt a szertartásos utolsó cigijét elszívó Énekes Lajos másodedző a félig tréfának szánt érdeklődésre azonos stílusban válaszolta, hogy három emberelőnyös góllal nyer majd a csapat. Aztán befutott az Alba Volán főnöksége is, és az idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató vezette küldöttség is elfoglalta helyét a lelátón.

Megérte sietniük, merthogy itt minden egyes EBEL-mérkőzés valódi show. A bemutatások ugyan békésen halk tónusban zajlanak, de aztán a házigazdák dupláznak. Két, óriás Almdudler-üveg közé kifeszített cégér alatt koriznak a jégre, úgy, hogy a teljes sötétséget csak a felfújt palackok elé letett tűzcsóvák fénye töri meg. A főszponzor amúgy is mindenütt jelen van, tucatjával lógnak a hirdetések, és még az egyik jégjavító gép is pirosban pompázik.

Talán a kifejezetten műanyagízű üdítőtől van, hogy a helyi szurkolók a dobolgatás mellett végtelenül unalmasan kántálták, hogy „Kepitelsz”, amikor bedobták a pakkot.

Aztán hamar megjött a hangjuk…