A Dakar megmutatta valódi arcát

A Dakar csak most kezdődik – jegyzi meg valaki a táborban a helikopterforgalmat látva, s valóban úgy tűnik, nem túloztak, akik azt mondták, minden idők egyik legnehezebb versenye lesz az idei. Mesélhetnének erről a motorosok, akiket légi úton hoztak be a tábori kórházba (szerencsére életveszélyes sérülést egyikük sem szenvedett), vagy az autósok, akik órákat töltöttek bent a trükkös, triálos szakaszon, vagy a helyiek, akik nap mint nap ezeken az utakon közlekednek, igaz, nem ilyen eszeveszett tempóban.

S hogy az idevezető, pokoli nehéz úton kívül miről nevezetes még Neuquen? Arról, hogy dinoszaurusz-csontvázakat ástak ki itt. Erre emlékeztet az étkezősátor közepén álló két csontváz is – de korántsem annyira félelmetesek, mint egyik-másik összevarrt arcú motoros. Sőt ha őszinték akarunk lenni, fiatalabbnak is néznek ki némelyiküknél…

De félretéve a tréfát: a magyarok szereplése felemásra sikerült ezen a napon, a két toppárosunk közül csak az egyik, a Palik László, Darázsi Gábor duó dőlhetett hátra elégedetten a székében az esti tábortűznél. Ők továbbra is tartják 16. helyüket.

„Bmutatkozott az igazi Dakar – mondta Palik László, aki a szakaszt a 21. helyen fejezte be. – Folyamatosan változó körülmények között autóztunk, kiszáradt folyómedrekben és egy pokoli nehéz triálszakaszon, amelyen jelesre vizsgázott a Nissan. Megpróbáltunk normális tempót diktálni, de be kell vallanom, elég nehéz gyorsan is menni és a Dakar-kívánalmakhoz is igazodni, hogy az ember ne tegye tönkre az autóját. A lényeg azonban az, hogy továbbra is a legjobb húszon belül vagyunk az összetettben, s ez a legfontosabb, legörömtelibb hír.”

A csapat versenykamionja, a Szaller Zoltán vezette MAN továbbra is remekül, s ami még fontosabb, kalandmentesen szerepel: a 15. helyen áll az összetettben.

Liszi László és Fenesi József számára az volt a legboldogabb pillanat, amikor vége lett a mért szakasznak. A nap ugyanis rémálom volt számukra már az elejétől kezdve. Azzal kezdődött, hogy az autó valamilyen elektromos probléma miatt nem volt hajlandó beindulni. Képzelhetik az érzést, hogy a riválisok sorban vágnak neki a távnak (félpercenként egy-egy), Lisziék pedig, amellett, hogy próbálják megoldani a gondot, az égiekhez fohászkodnak.

„Már a rajtnál húsz autó került elénk – mondta Liszi porosan, fáradtan. – Volt két dülöngélős, mászókás szakasz, amelyekhez hasonlót triálversenyeken is csak akkor jelölnek ki, ha meg akarják leckéztetni az indulókat. Nem is tudom, hogy jutott eszükbe, s azt sem, hogyan mentünk át rajta, mert a motorosoknak sem ment könnyen. Utána már biztonságit autóztunk, főleg azért, mert jó néhány motoros dőlt be elénk, és egyiket sem akartuk elütni.”

A magyarokról szóló beszámolót sajnos rossz hírrel kell folytatnunk: a napot az összetett 14. helyén kezdő Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős éppen egy nappal azután, hogy elveszítette hátvédjét, a Darázsi Zsolt vezette versenykamiont (a MAN motorja végleg kilehelte a lelkét), nehéz helyzetbe került. Az Opel Antarában eltört a kormányoszlop, hegeszteni kellett, pontosabban kellett volna… Csakhogy saját kamion nélkül ez meglehetősen nehéz (mivel a pályán belül csak versenyzőtárs segíthet), úgyhogy Szalayék órákon keresztül vesztegeltek a szakasz 186. kilométerénél, valaki jóindulatára várva. S alighanem meg is érkezhetett a segítség, mert helyi idő szerint késő délután áthaladtak az első ellenőrző ponton, igaz, többórás hátrányban, a 151. helyen. A célba azonban lapzártánkig nem értek be.

Ami az autós élmezőnyt illeti, Carlos Sainz ezúttal hat másodperccel kerekedett legfőbb riválisa, a szintén ralis múlttal büszkélkedő Nasszer al-Attijah fölé. Hat másodperccel – 459 kilométeren… Az úgy volt, hogy elrajtoltak (elöl a katari, mögötte a spanyol), aztán abban a pillanatban, amikor