Jönnek a technikás részek

2009.01.06. 00:56
Címkék

Egyelőre úgy tűnik, a korábbi és jelenlegi ralisok dominálnak a versenyen. Gondolom, nem ilyen kezdésre számított.Egyelőre úgy tűnik, a korábbi és jelenlegi ralisok dominálnak a versenyen. Gondolom, nem ilyen kezdésre számított.

Már az elején elmondták, az első három szakasz nagyon gyors lesz. Nos, megállapíthatjuk, hogy tényleg gyors volt, a hétfői szelektíven például egyáltalán nem tudtam tartani a lépést Carlos Sainzcal. Ha viszont azt veszszük, hogy túl vagyunk a nekünk nem tetsző részen, akkor nem olyan rossz a helyzet, hiszen a negyedik helyen állunk, és kevesebb mint tíz perc a hátrányunk – mondta a Mr. Dakarnak is becézett Stéphane Peterhansel, aki huszadik Dakarját teljesíti.

Afrikában körülbelül a harmadik nap után jött el az ön ideje. Elárulja, most miként tervezi a felzárkózást?

Várom, hogy jöjjenek a nehezebb, technikásabb szakaszok, a homokdűnék, mert azokat nagyon szeretem és azok, amelyek navigációigényesebbek az eddiginél. Aztán majd meglátjuk. Egy biztos: a mostani autónk gyorsabb, mint a tavalyi Pajerónk, s ez megnyugtató, bár nem biztos, hogy elegendő.

Tényleg, hogyan értékeli a dízel Mitsubishi eddigi teljesítményét?

Elégedett vagyok vele, de túl sok meglepetést nem szerzett, hiszen másfél éve folyamatosan fejlesztjük, túl vagyunk vele több mint tízezer tesztkilométeren. Megbízható és gyors, az egyetlen újdonságot az jelenti, hogy eddig még nem vetettük be legfőbb riválisaink ellen – most ennek is eljött az ideje.

Ha az elmúlt három nap alapján mérleget kellene vonnia, mi az, amiben a dél-amerikai viadal leginkább különbözik az afrikaitól?

Az egyik legfontosabb differencia, hogy itt rengeteg ember van a pályák szélén, de nemcsak ott, a táborba vezető utak mentén is. Nagyon jó hangulatot teremtenek, s nekünk ez azért újdonság, mert korábban nemigen tapasztaltunk ilyesmit, inkább a ralira volt jellemző az ilyen mértékű rajongás. A másik különbség a pályákban rejlik: Afrikában technikásabbak voltak a szakaszok, jóval többet kellett navigálni, mint itt.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
20 perce

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
22 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
41 perce

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
41 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
45 perce

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
1 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
1 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik