Jó lábmunkával győzhető le Barasjan

2009.01.06. 18:06
Címkék
A tegnap este nagyon nyugisan telt, egy spanyol étteremben vacsoráztunk mindannyian, ahol jól éreztük magunkat. Karesz is ugyanazt ette, amit én: tésztát, majd nagyon finom salátát. Sokáig nem tartott a „buli”, 9-re már visszaértünk, és mindenki ment a saját szobájába. Igazából már csak reggel találkoztunk a többiekkel, hogy aztán részt vegyünk egy kis átmozgató edzésen. Kis futással indítottunk, hárman felváltva használtuk a futószalagot, de mire Kareszhoz ért a sor, bedöglött a gép… Úgyhogy Kicsi csak biciklizett ma reggel. Igazából a délutáni edzés lesz keményebb, akkor iskolázunk, zsákolunk. Már nem lesznek annyira megterhelő tréningjeink, holnap 17 órakor nyilvános edzést tartunk, majd csütörtökön megint egy kis átmozgató edzés következik, hogy aztán pénteken már csak relaxáljunk, és mentálisan ráhangolódjunk az összecsapásokra.Ez elmúlt hetekben a lábmunkára helyeztem a hangsúlyt, ugyanis ahogy azt „csonka aladár” néven hozzászóló olvasónk írta: veszélyes bokszoló ez a Barasjan, az álló bokszolókat kivégzi. Remekül látják a szurkolók is, mivel kell készülni az ukrán bunyós ellen. A profi ökölvívásban amúgy is rendkívül fontos a lábmunka, és Barasjan ellen még fontosabb szerepe lesz az állóképességemnek. Nem akarom lelőni a poént, remélem, nem fordítják le az ellenfelemnek, de úgy kell mozognom, hogy ne vegye észre, hogy nem akarok belharcba belemenni. Pontos ütésekkel kell őt akadályoznom, és folyton mozgásban lennem.Remélem, igaza lesz „Gerasz” nevű fórumozónknak, aki azt állítja, hogy nekem találtak ki ezt a fickót. Mint ahogy „csomby”-nak is szívesen írnám alá az általa kért szöveget (veretlenül vonulok vissza). Emlékszem az esetre, amit leírt. A pápai sportcsarnokbeli Szuperbajnok rendezvény után a parkolóban azt kérte, hogy írjam oda: Világbajnok leszek! Remélem, mostani kérésére is úgy utal majd vissza évek múlva, hogy ugye megmondtam…
Legfrissebb hírek

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
9 perce

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
16 perce

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
20 perce

Huszonkét év után ismét bajnok az Arsenal a Premier League-ben!

Angol labdarúgás
25 perce

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2 órája

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
2 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik