Kockázatos végjáték

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2009.01.04. 23:21
Címkék
Újabb szenzációs sikert aratott a Győri Audi ETO a női BLcsoportküzdelmekben, és ikasti diadala azt jelenti, hogy fél lábbal a középdöntőben érezheti magát, hiszen ehhez a további két meccsen csupán egy pontot kell szereznie.

Pompás játékkal és nagyos értékes dániai győzelemmel (27–26) feledtette az Ikast elleni hazai kisiklását (25–27) a Győri Audi, amely a BL-csoportküzdelmek első fordulójában is hasonló bravúrt ért el (akkor Szkopjéből tért haza két ponttal). Konkoly Csaba edző játékosai már december közepétől fanatikus akarással és fantasztikus szorgalommal készültek a sorsdöntő ikasti csatára, amely előtt az örök optimista Kiss Lajos szakosztályvezető kijelentette: nem lesz gond az ETO továbbjutásával, mert a Győr nyer Dániában, a Zvenyigorod meg kikap Szkopjében. A próféta szólt a szakemberből.

Konkoly Csaba a csata utáni értékelésében főleg a csapategységet dicsérte, és a taktikai részletek említésekor kiemelte, hogy fontos volt Gabriela Rotis-Nagy szerepe (kezd beépülni a csapatba), valamint Simona Spiridon védekezése.

„A Görbicz Anita nélküli, meglepetésnek szánt játékot alaposan begyakoroltuk, akárcsak azokat a figurákat, amelyeket fiatal tehetségeinkre alapoztunk – mondta az edző. – Persze Pálinger Katalin klasszis védései, valamint Hornyák Ágnes és Vérten Orsolya góljai szintén elképesztően fontosak voltak, akárcsak a hatékony védekezés, az Ikast rohanós játékának lefékezése, valamint a beállós Isabel Blanco semlegesítése.”

A végjátékban sem fogyott el a győri előny, ám ekkor nem egészen úgy alakultak az események, ahogyan Konkoly mester elképzelte.

„Mindkét félidő végén akadtak hibák, fegyelmezetlenségek a játékunkban, s ezt a jövőben jó lenne elkerülni – vélekedett. – Az elképzeléseink nyolcvan százalékát így is megvalósítottuk, s ez jó arány. Ugyanakkor kiderült, hogy tizenöt-húsz másodperc milyen sok ebben a játékban. Ennyi kellett ahhoz, hogy az Ikast többször is faragjon négy-öt gólos hátrányából. Tizenhat másodperccel a vége előtt két góllal vezettünk, és volt esélyünk, hogy háromra növeljük a különbséget. Támadtunk, de a bírók keze már fenn volt, vagyis passzívnak látták az akciónkat. Időt kértem, hogy ebből a helyzetből is jól jöhessünk ki, ám nem sikerült. A dán ellentámadással nem értünk vissza, ráadásul az Ikast hetest harcolt ki, amelyet be is lőtt. Jobb összpontosítással, több rutinnal szerencsésebben oldhattuk volna meg ezt a helyzetet.”

Ha azonos pontja lesz a csoportküzdelmek végén az Ikastnak és a Győrnek, a dán együttes végez előrébb az egymás elleni eredmény miatt – egy gólon múlott.

Legfrissebb hírek

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
15 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
17 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
1 órája

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
1 órája

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik