24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2009.01.04. 23:21
Címkék

Adriano rekordbüntetése Adriano rekordbüntetése

OLASZORSZÁG. A legmagasabb kiszabható büntetéssel sújtotta az Internazionale Adrianót, aki későn érkezett meg Brazíliából, s nem jelent meg a csapat első 2009-es edzésén. A játékos januári fizetésének 30 százalékát, 150 ezer eurót kénytelen befizetni a klubkasszába.

Podolski eladó

NÉMETORSZÁG. A Bayern München tájékoztatása szerint 10 millió euróért hajlandók lemondani Lukas Podolskiról, a csapat 23 éves támadójáról. A 60szoros német válogatott játékosért ugyanakkor korábbi klubja, a Köln csupán 7.5 millió eurót hajlandó áldozni. A futballista iránt korábban érdeklődött a Tottenham, a Manchester City, a Roma és a Marseille is.

Wenger Ferguson pártján

ANGLIA. Igazat adott Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a Manchester Unitedet irányító Sir Alex Fergusonnak a skót szakember Premier Leaguesorsolásra vonatkozó bírálatában. A két edző azt sérelmezi, hogy csapatuk a hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzéseket követő hétvégéken eddig legtöbbször idegenben játszott: míg az idény során az Arsenal és a Manchester United a tíz BL- vagy FIFA-játéknap után nyolc, illetve kilenc esetben szerepelt az ellenfél otthonában, a Chelsea-nek négyszer, a Liverpoolnak pedig csak kétszer kellett utaznia.

Gerrard nem példa!

ANGLIA. Fabio Capello, az angol válogatott olasz szövetségi kapitánya óva intette Riccardo Montolivót attól, hogy a nemrég kocsmai verekedésért letartóztatott Steven Gerrard mintáját a pályán kívül is kövesse. A szakvezető egy firenzei internetes oldalnak adott interjújában üzent a korábban a Liverpool-játékost példaképének nevező Fiorentina-középpályásnak.

Lamb nem hallgatott

ANGLIA. Stewart Downing tisztességtelen megkörnyékezésével vádolta meg Keith Lamb, a Middlesbrough klubigazgatója a Tottenhamet, amely a sportvezető állítása szerint igyekszik a játékost jelenlegi egyesületével szembeállítani. A Middlesbrough állítólag legkevesebb 15 millió fontért értékesítené a középpályást.

Megúszta a balesetet

CHILE. A 2008-ban az ország legjobb futballistájának választott Gary Medel autójával szalagkorlátnak ütközött, és kirepült a járműből. Az Universidad Catolica 21 éves védője kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
25 perce

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
29 perce

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
43 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
48 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
49 perce

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
53 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
55 perce

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik