Show nélkül az elitben

„Tizenegyedik címvédése alkalmával Erdei Zsolt a szokásos csekély ellenállásba ütközik, midőn az ukrán Jurij Barasjannal (25–4) találkozik, aki a júliusban Hugo Hernán Garaytól elszenvedett veresége után most egy másik szervezet világbajnoki övét veszi célba. Erdei még csak nem is tesz úgy, mintha elit riválissal szeretne találkozni.”

„Már tanulmányoztuk Barasjant. Laza, éles és veszélyes. De majd meglátjuk, miként boldogul Zsolt gyorsaságával. Biztos, hogy izgalmas mérkőzés lesz.”

Két nyilatkozat, csak hogy ne legyen olyan egyszerű Erdei Zsoltot elhelyezni napjaink boksztérképén. Ha már a Jurij Barasjan elleni mérkőzésének is ilyen ellentmondásos a megítélése. A Madárba előszeretettel „páros, nyújtott lábbal beleszálló” Dan Rafael, a www.espn.com szakírója szerint az ukránnal folytatódik az utóbbi időben megszokott riválisok sora, míg Fritz Sdunek, Erdei edzője állítja, kemény feladat vár tanítványára. Utóbbi nem tehet mást, ezzel ne is vitatkozzunk, Madár is többször hangsúlyozta, „a bunyóban mindenkinek lehet egy ütése”, meg aztán Barasjan a szovjet iskolán nevelkedett, de a világ egy része hajlamos a Rafael-féle logika alapján megítélni a WBO (Bokszvilágszervezet) immár fél évtizede regnáló világbajnokát. Danny Santiago, George Blades, Tito Mendoza, DeAndrey Abron, illetve most Jurij Barasjan – nem ez a névsor, amelytől össze kell rezzennie egy világbajnoknak, még ha mondjuk éhgyomorra, egymást követő estéken is kapná őket.

A félelmetes az, hogy Erdeit az ilyen ellenfelek dacára is minden mértékadó forrás (az IBF, a WBA és a WBC nem teheti meg, mert más szervezet világbajnokait nem rangsorolják a vetélytárs szövetségek) a világ öt legjobb félnehézsúlyú bokszolója közé sorolja. A mellékelt táblázat alapján is egyértelmű, hogy Joe Calzaghe, Bernard Hopkins, Chad Dawson és Glencoffe Johnson társaságában Erdei Zsolt alkotja a kategória elitjét. Felelősségünk tudatában állítjuk, sebességben, védekezésben mindegyiküknél jobb, a szó nemes értelmében vett ökölvívást nála magasabb szinten senki sem műveli – csak sajnos a profi bunyó ma már ennél sokkal összetettebb sportág. Kell a show, és kell a jó menedzsment is. A show, a balhé összeegyeztethetetlen a jellemével, a menedzsment pedig…

Először persze egy óriási köszönömöt kell elrebegni az Universum Box-Promotionnek azért, mert magyar ökölvívónak ilyen karriert épített fel, elvégre tíz címvédéssel Madár minden elődjét felülmúlta (az áldott emlékű Papp László esetében sohasem tudjuk meg, mire vitte volna a kommunista rezsim akadékoskodása nélkül, a későbbi világbajnokok sorsát viszont ismerjük), és biztos, hogy más istálló színeiben meg sem közelítette volna ezt az eredménysort. A Rajnától nyugatra nem hívták, a hazai lehetőségek meg ehhez a szinthez kevésnek bizonyultak volna.

Csak éppen többször is nagy esély mutatkozott arra, hogy Erdei előtt kinyíljon a nagyvilág. Először Júlio César González legyőzése után (akkor lett belőle Németországban a „Tiger Bezwinger Bezwinger”, azaz a Tigris legyőzőjének legyőzője, hiszen a mexikói Dariusz Mihalczewskitől ragadta el a WBO övét), de annak marketingértékét nem sikerült meglovagolni. Másodszor akkor, midőn Mehdi Sahnoune ellen lélekemelő sikert aratott. Törött bordával, meccs közben „félholtra verve”, a végén csodálatos feltámadást produkálva, sorozatban bevitt 14 fejütéssel technikai K. O.-t elérve. Akkor még a Fabrice Tiozzo elleni címegyesítés is „integetett”, de valamiért ott is elmaradt a megegyezés, pedig a franciák is nagyon akarták a randevút. De Erdei állt még ennél is közelebb címegyesítéshez, 2008 elején a zsebében lapult a WBA-bajnok Danny Green elleni összecsapás szerződéstervezete („Ezért a világ végére is elmennék” – mondta akkor Madár), de az ausztrál végül a visszavonulást választotta.

Az Universum meg azt, hogy továbbra is óvatosan menedzseli Erdeit. Ő ugyan egy-egy nyilatkozatában kifakadt (sokak szerint az egyik ilyen váltotta ki, hogy április óta nem bokszolhatott), igaza is volt, mert Klaus-Peter Kohl, az istálló első embere úgy három-négy éve minden sajtótájékoztatón megígéri, hogy legközelebb már tényleg minőségi ellenfelet hoznak a klub jelenlegi legeredményesebb bokszolójának. Aztán azóta rendre csak olyan ember bukkant fel a kék sarokban, akinek semmiféle veszítenivalója sem volt. Nem úgy Madárnak, aki a fellépti díjon kívül túl sokat nem nyerhetett ezeken az összecsapásokon. Viszont mindent elveszíthetett volna.

Ezért is olyan értékes, hogy még mindig ott van a világ öt legjobb félnehézsúlyú bokszolója között.