A légiósnak már mozognia kell

2008.12.27. 23:42
Címkék

A keretszűkítés jegyében hét labdarúgó (Gahwagi Nebil, Kövesfalvi István, Kreizler Károly, Pintér Zoltán, Sebők Vilmos, Jimmy Jones Tchana, Dusko Vranesevics) már távozott Diósgyőrből. Még mielőtt azt gondolnánk, hogy a szakmai és egyben gazdasági jellegű létszámcsökkentés miatt elfogynak a piros-fehérek, ennek ellenkezőjét bizonyítja: a vezetők nem engednek a „huszonkettőből”, terveik szerint két kezdőcsapatra való játékossal vágnak neki a tavaszi szezonnak.

Noha a mérleg nyelve egyelőre a „veszteségek” felé billen, némi javulás várható, hiszen a 23 esztendős togói Nomo Teh Marco csatlakozhat a DVTK állományához. Az afrikai védő már-már ismerősként mozog Miskolcon, elvégre alig tíz hónappal ezelőtt megfordult a borsodi megyeszékhelyen. És nem pusztán megnézte a város nevezetességeit, hanem az előző Ligakupa-sorozatban pályára is lépett februárban az MTK Budapest elleni hazai összecsapáson (1–1). Bár a teljesítményével nem okozott csalódást, mivel az erőnléte – finoman fogalmazva… – némi kívánnivalót hagyott maga után, a diósgyőriek végül nem marasztalták.

A játékos azonban nem adta fel, ami nem sikerült elsőre, tán másodjára összejöhet – gondolta.

A togói labdarúgó visszatért hát Miskolcra, s bár Sisa Tibor játékosai most még a szabadságukat töltik, a légiós nem pihenhet. A szakember karácsonyi ajándékul edzéstervvel lepte meg a védőt, hogy a felkészülés január 5-i rajtjára ne csak lelkileg, hanem fizikailag is felkészült legyen.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
4 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
4 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
4 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
5 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
5 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
5 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
5 órája
Ezek is érdekelhetik