Feléledő tetszhalott

Professzor úr! Amikor október elsejével kinevezték a Nemzeti Sporttanács elnökének, már kértem öntől interjút. Akkor még elhárította a megkeresést. Kötelező óvatosság volt?Professzor úr! Amikor október elsejével kinevezték a Nemzeti Sporttanács elnökének, már kértem öntől interjút. Akkor még elhárította a megkeresést. Kötelező óvatosság volt?

Nem akartam a nyilvánosság elé állni, amíg nem számolhatok be az első eredményekről.

Az világos, hogy a Nemzeti Sporttanácsnak miért van szüksége az államigazgatásban jártas, jelentős sportvezetői tapasztalatokkal felvértezett Sárközy Tamásra. De ön miért bólintott rá a felkérésre?

Tréfálkozva azt mondhatnám: így még több meccsre kérhetek kimenőt otthon, akár a hétvégeken is. De valójában arról van szó, hogy a sport a hobbim. A Nemzeti Sporttanács elnöki tisztét is civilként töltöm be, díjazásban, költségtérítésben nem részesülök. Továbbra is tanítok az egyetemen, emellett rektora vagyok az Általános Vállalkozási Főiskolának.

Mielőtt a részletekben elmerülnénk: ön szerint, aki többször hangsúlyozta, hogy a magyar sport irányítása roppant széttagolt, miért van szükség a Nemzeti Sporttanácsra?

A testületet a sportról szóló 2004. évi I. törvény hozta létre, éppen azért, mert a sporttal foglalkozó civil szervezetek Magyarországon teljességgel szétaprózódtak. Öt köztestület, a MOB, a Paralimpiai Bizottság, a három nemzeti sportszövetség, emellett két kormányzati sportközalapítvány és több befolyásos országos sportszövetség, valamint érdekképviselet foglalkozik e területtel. Ráadásul a sporttal kapcsolatos kormányzati irányítás is széttagolt. A tizennyolc tagú Nemzeti Sporttanácsnak alapvetően a sportirányítással kapcsolatos együttműködés szervezése a feladata.

Ha eddig formális volt a szerepe, mitől költözött bele élet?

Tény, hogy a tanács az elmúlt években a parttalan viták színteréül szolgált, sőt nem egy esetben az érdektelenség miatt határozatképtelennek bizonyult. Kinevezésemet követően arra törekedtem, hogy a testület a magyar sport kiemelt stratégiai munkaszervévé váljon. A sporttörvény négy alapfeladattal ruházza fel a sporttanácsot: foglaljon állást a magyar sport fejlesztésének stratégiai kérdéseiben, véleményezze a sporthoz kapcsolódó alapvető jogszabályokat, fejlesztési elképzeléseket, egyeztesse a sporttal kapcsolatos központi állami, helyi önkormányzati, üzleti és civil érdekeket, végezetül dolgozzon ki javaslatokat a sport állami támogatásának mértékére, az állami elosztás elveire és alapvető irányaira. Ezeket a feladatokat ténylegesen el kell látni.

S mi a garancia arra, hogy a kormányzati oldal meghallja a sporttanács hangját, hiszen önöknek „csak” véleménynyilvánítási, javaslat- és ajánlattételi joguk van?

A Nemzeti Sporttanács nem döntéshozó szervezet. Új európai kormányzati elvet kíván megvalósítani a sport területén, a civilekkel közös partneri kormányzást. Ezért háromrétegű. Egyrészt a tagolt és vegyes jellegű civil oldal koordináló szerve, amelyben a sportköztestületek és sport-érdekképviseletek mellett az üzleti szférát a Szponzorok Tanácsa képviseli. Másrészt kvázi kormánybizottságként működik, hiszen négy miniszter is tagja, közülük a sportért felelős miniszter társelnöki szerepet tölt be. Harmadrészt pedig a tanács nem a kormány alatt, hanem

amellett működik, ennek megfelelően az Országgyűléshez kötődik, tagja a parlament sportbizottságának elnöke és a települési, területi önkormányzatok szövetségeinek képviselője is. Jelzésértékű, hogy az elnökváltás utáni első ülésünket Gyurcsány Ferenc nyitotta meg, s jelen volt a négy érintett miniszter is. S a miniszterelnök felszólította a tárcákat, hogy a sporttanácsban – ha a minisztert helyettesítenikell – legalább államtitkári szinten képviseltessék magukat.

Ezek fontos elemek, de még mindig él a kérdés: e hármas felépítés tényleg erős politikai, társadalmi erőt ad a tanácsnak?

Miért ne fogadna el a kormány olyan javaslatot, amelyet valamennyi civil köztestület és a kabinet tagjainak egyharmada támogat? Ha a testületben egyetértésre tudunk jutni, ha dolgozunk, ha – siránkozás és panaszáradat helyett – vannak reális és kreatív javaslataink, formálói lehetünk a magyar sport jövőjének. Persze ha a tanács tagjai egymással szemben lobbiznak, kizárólag parciális érdekeket képviselnek, a Nemzeti Sporttanács ellehetetlenül.

Biztató jelzés, hogy a tanács lényegében egyhangúlag foglalt állást a 2009-es sportköltségvetésről. Szerintem lényeges siker, és ebben a sportminiszternek, illetve az Országgyűlés sportbizottságának egyaránt jelentős érdemei vannak, hogy az általános állami kiadáscsökkentés ellenére a sportköltségvetés 2009-re növekszik. Azt pedig a tanács sikerének minősítem, hogy a sportköltségvetésből húszszázalékos arányváltás történt a gyermek- és ifjúsági sport, valamint az utánpóltás javára.

Ha a Nemzeti Sporttanács valóban elindult azon az úton, hogy a sport központi stratégiai munkaszerve legyen, miért szorgalmazta alapszabályának megváltoztatását?

Új típusú együttműködésre törekszünk a kormányzati oldallal. A koncepció lényege, hogy szorosan dolgozzunk együtt az Országgyűlés sportbizottságával, épüljünk be a kormányzati munkába. S nemcsak olyan szempontból, hogy a Parlamentben ülésezünk, hanem a tekintetben is, hogy adjunk rendszeres tájékoztatást a kormánynak a tevékenységünkről, s ténylegesen véleményezzük az alapvető kormányzati döntéseket még az előkészítés korai szakaszában. Együttműködésre törekszünk a sportban érintett minisztériumokkal, különösen fontos az oktatási, egészségügyi és szociális tárca szerepe, a Honvédelmi Minisztérium is sokat tehet a sportért.

Térjünk át a civil oldalra. E szféra szerepét bizonyosan erősíteni kell, viszont a civil szervezetektől is elvárható, hogy felelősségteljesen töltsék be hivatásukat.

Mondhatnám példaként, hogy néhány nagy állami támogatásban részesülő szakszövetségben a pazarlás is megfigyelhető – tengerentúli luxus-edzőtáborozásokat szerveznek, miközben a hazai központi sportlétesítmények kihasználatlanok. Szerintem méreteiben rendkívül eltúlzott, belső arányaiban is hibás, ezáltal demoralizáló volt az olimpiai eredményességi premizálás egész rendszere. S nem vitás: meg kell teremteni az állami támogatások igénybevételének nemcsak pénzügyi, hanem szakmai ellenőrzési rendszerét is, mert az állami pénz sokszor lyukas zsákba ömlik.

Az állami támogatások elosztása kényes téma.

Ha a felelősségteljes szakmai működés biztosítható, a sporttörvény módosításával lehetővé kell tenni, hogy az állami támogatások elosztása ismét közvetlenül a MOB és más sportköztestületek, illetve a Wesselényi-közalapítvány jogosítványa legyen, hiszen a köztestületek közvetlenül elláthatnak korábbi állami feladatokat. Még valamit hadd emeljek ki: a civil sportszervezetek együttműködési készségének növelése egymással alapvető kérdés. Ez hozzájárulhat a sportszervezetek túl magas működési költségeinek csökkenéséhez, a köztestületek önkéntes fúziójához, végső soron egy egységes civil sportszerveződés létrejöttéhez.

Ha a civil sportszerveződések egyesülnek, nem lesz szükség többé közöttük koordináló szervezetre…

Ez igaz. Ha jól dolgozom, hosszabb távon megszüntetem önmagamat. De azt remélem, hogy egyelőre nem minősítik feleslegesnek a sportolók és a sportszakemberek az új felfogásban működő sporttanácsot. Már januárban létrejön a gazdasági szakértői bizottság, amely a 2010-es költségvetés mértékére és belső arányaira dolgoz ki az eddigiektől eltérő szellemű javaslatot. Emellett folyamatosan dolgozunk azon, hogy a 2009-es állami támogatás már az új év elején minél gyorsabban eljusson a sportszervezetekhez. Jövő évi munkatervünkben jelentős szerepet töltenek be a stratégiai fejlesztési elképzelések. Meg kell vizsgálni: a legújabb világgazdasági fejlemények és a pekingi olimpia tapasztalatai alapján tartható-e a két éve elfogadott sportstratégia, illetve mennyiben kell változtatni rajta? Mennyiben módosítandó a sport intézményi rendszere, és ennek alapján milyen új sporttörvényre van szükség? Megannyi fontos, jelentős téma.