„Szégyen, gyalázat!” – zengte már többször is a hazai publikum azt követően, hogy a Szolnoki Olaj saját pályáján kapott ki a bajnokságban. Előbb a Kecskemét, majd a Pécs távozott győztesen a Tiszaligeti Sportcsarnokból, úgy, hogy az elképzelés és meggyőződés nélkül játszó piros-feketéket kifütyülték saját drukkereik. Tisztességes harcban, férfias csatában ki lehet kapni, de küzdeni tudás és akarat nélkül ez elfogadhatatlan – mondja az Ultras Over 30 nevű szurkolói csoport egyik tagja, aki hozzáteszi, elpártolni sosem fognak, de a lélektelen, az igyekezetet nélkülöző játék boszszantja őket. S bizony akadt néhány ilyen találkozó az utóbbi hetekben…
Legutóbb Szombathelyen szabott méretes zakót (111–76) a címvédő az Olajra, előtte Székesfehérváron 30, Kaposváron 26 ponttal kapott ki a csapat, alig egy hete pedig otthon szenvedett 21 pontos vereséget.
A Szolnok szimpatizánsai a légiósokat okolják, szerintük velük van a legnagyobb probléma. A 2007-es bajnokcsapat gerincéből a csapatkapitány Cziczás László és a korábbi közönségkedvenc Andrius Jurkunas maradt, és haloványan játszik, a mostani kezdő ötöst kiegészítő három amerikai pedig visszafogottan teljesít. Jamal Basit, Jerome Coleman, Donald Wilson és az önmagához képest látványosan visszaeső litván együttesen sem termel 45 pontot átlagban, miközben az aranyérmes alakulat két vezére, a Pécsre igazoló Thomas Kelley és a Franciaországba távozó Vernard Hollins duója 35 pont felett átlagolt.
A Szolnok legnagyobb gondja mégsem a támadás, inkább az előző évekre jellemző szigorú védekezés és a csapategység hiánya. Persze ebben is óriási szerepük van a légiósoknak és annak, hogy nincs meg az egység, a csapatvédekezés, elmaradnak a kisegítések, és amikor az ellenfél meglép, az együttes összezuhan. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a piros-feketék eddig gyakorlatilag kényszerfelállásban játszottak az idényben. A bajnok Szombathelytől a nyáron érkező válogatott tehetség, Váradi Kornél szinte az egész felkészülést kihagyta, hivatalos mecscsen először csak a Pécs ellen lépett parkettre, így Pór Péter vezetőedző kénytelen volt az egyébként a kettes poszton remeklő Colemant az egyesen szerepeltetni. Ez azzal járt, hogy a vajkezű kisember felőrlődött, pluszenergiákat kellett beleölnie a labdafelhozatalba és az irányításba, ez pedig egyenesen vezetett dobóteljesítménye romlásához. Más kérdés, hogy eközben csatártársa, a hármas poszton szereplő Wilson sem törte össze magát, és átlagban tízszer dobott kosárra mecscsenként. Ez pedig meghatározó játékosnak szerződtetett légióstól vajmi kevés.
Egyes vélemények szerint a másodedző, Horváth Imre lehet az, aki Pór helyébe lép, és felrázza az Olajt, ám hivatalosan nincs edzőkérdés Szolnokon. A kiutat valóban Váradi jelentheti a Tisza-partiak számára, mert ha a 21 éves kosaras fizikailag utoléri önmagát, végleg túl lesz a sérülésén s tudásához mérten játszik, akkor Coleman mehet a kedvenc kettes posztjára, és rotálásra is több lehetősége lesz az edzőnek. Ugyanakkor az is tény, hogy az akarati és lélektani tényezőket ez sem befolyásolhatja drasztikusan, vagyis harcolni és küzdeni úgy is lehet, ha valaki rosszul kosarazik. Márpedig mindenekelőtt ezt várja el a szolnoki szurkolósereg a csapattól, s nem az érmeket és trófeákat. Mert a drukkerek úgy vélik, annak, aki az Olajban játszik, ki kell tartania jóban-rosszban, küzdeni a klubszínekért és a városért.
