Sikeres kötéltánc

Mi folyik bent, laza teáz gatás?Mi folyik bent, laza teáz gatás?

Persze, ilyenkor jólesik egy csésze forró ital… – vette a lapot az érthetően mosolygós Babos Gábor. – A viccet félretéve, azt hiszem, most még az is lehúzott egy pohár sört az öltözőben, aki amúgy nem szokott alkoholt inni. Amit most a csapat művelt, egyszerűen hihetetlen.

Ön szereti a sört?

Egy pohárral már lecsúszott, de ha visszamegyek az öltözőbe, egy-kettőt még biztosan megiszom. Talán megérdemeljük.

Pedig a félidőben nem sok esély volt az ünneplésre. Nagyon letargikus volt akkor a hangulat?

Gondolhatják. Ültünk az öltözőben, mindenki tudta, hogy a Szpartak Moszkva kettő nullára vezet a Tottenham otthonában. Mit csinálhat ilyenkor az ember? Megpróbáltunk egymásba és magunkba is lelket önteni, elhinni valahogy, hogy teljesen még nem úszott el a továbbjutás. Edzőnk, Mario Been arra kért minket, mindegy, hogyan, de legalább nyerjünk.

Hitt akkor a továbbjutásban?

Őszintén? Nem.

Néhány perc alatt mégis nagyot fordult a világ: amint kiírták az eredményjelzőre, hogy egyenlített a Tottenham, megszerezték a vezetést.

Pechemre én pont nem láttam akkor az eredményjelzőt, néhány másodpercig fogalmam sem volt róla, hogy most akkor mi vagy még a Szpartak Moszkva áll-e továbbjutásra. Mire megfordultam, már levették a londoni meccs állását a tábláról, így nem tudtam mást tenni, kérdőn néztem a szurkolókra, hogy most akkor mi van.

Figyeltük: két-két ujját a magasba emelve várta a közönség reakcióját.

A szurkolók tudták, mire vagyok kíváncsi, így a mozdulataikból nyomban leszűrtem, hogy jól állunk.

A második gól után megnyugodott?

Inkább csak a lefújás pillanatában. És ezúttal végleg meggyőződtem róla: vannak még csodák. Jó volt nézni, ahogy a második gólunkat követően egy kupacban ünnepelnek a csapattársaim, mintha nem akartak volna felállni.

Ön miért nem rohant előre a kupac tetejére?

Sohasem szoktam. Mindig hátul maradok, de miért is futnék előre, ha hátul érzem magam jól. Ráadásul ez talán már egyfajta babona is nálam.

Inkább felpattant az egyik hirdetőtáblára. Kötéltáncosnak sem lenne rossz!

Óriási feszültség volt bennem. Úgy éreztem, akár egy cérnaszálon is megálltam volna.

Látta az ön nevével díszített transzparenst?

Minden meccsen kirakják. Próbáltam már érdeklődni, hogy kik szokták kitenni, de eddig nem jártam sikerrel. Mindenesetre nagyon jólesik.

Volt már ilyen jó hangulatú meccs ebben a stadionban?

A közelmúltban a Volendam elleni bajnokin hat egyre nyertünk úgy, hogy a félidőben már öt nulla volt az állás. Addig fergeteges volt a hangulat, de a végére teljesen leült. A szurkolók némán figyelték az eseményeket, néhány csapattársam a mostani találkozó előtt dühből meg is jegyezte, hogy ha továbbjutunk, akkor sem ünnepeltetjük magunkat. Nos, nem sikerült betartani.

A klub viszont készült az ünneplésre: volt itt tűzijáték, bajnokoknak szóló zene, forralt bor…

Hála az égnek, hogy a tűzijátékot nem kellett elhalasztani. Boldog vagyok, hogy kettő nullára legyőztük az Udinesét, mi, akiket eddig nem is ismert Európa. A Hamburg ellen jó lenne folytatni, de megint az esélytelenek nyugalmával készülhetünk. A Kremlt és a Vörös teret már láttuk, most megnézzük a német kikötőt is. Kétezer szurkoló jöhet velünk, szerintem ha meghirdetjük, egy óra sem kellene ahhoz, hogy beteljen a létszám.