Mincza-Nébald Ildikó és Vajda Attila a N°1

Ilyen nagy örömmel ritkán ér keznek meg sportolók és edzők sportcsarnokba, mint péntek este a SYMA Sport és Rendezvényközpontba. Az esemény előtt, amelynek azért van tétje, nem a feszültség látszik az arcokon, hanem a feloldódás, miután a tél eddigi legocsmányabb napján – amely az évszak rossz tulajdonságait, a hideget, sötétséget hozta csak, s abból, ami szép benne, a hó és a csend, semmit – a fagyból beléptek a jó melegbe.

Nem kezdődhetett máshogyan a gála, mint ahogyan kezdődött: emlékezéssel Kolonics Györgyre. Az idegen nyelvű számok magyar fordítása nem szokott mindig a legfényesebbre sikerülni, de miközben a Kolóról szóló gyönyörű képsorokat, felejthetetlen győzelmeket néztük, csak szépnek lehetett hallani Tóth Veráék előadásában Sting „It's probably me” című számát anyanyelvünkön.

„Áldjon az ég.”

Vagyunk néhányan itt, Európa közepén, akik sohasem fogjuk megérteni, miért jó importálni azt az amerikai szokást, hogy csak egy ember énekli a Himnuszt mindenki helyett. Többen be is kapcsolódtak Tóth Vera mellé a sportújságíró-szövetség elnökének ajánlására, és az énekesnővel énekelték.

„Isten áldd meg a magyart.” Isten megáldja mindig, csak nem biztos, hogy észrevesszük. Azokat ünnepeltük, akiknek szólt ebben az évben a Himnusz, és azokat, akik még megérdemelték volna, mondjuk három olimpiai ezüstéremmel.

Az év szövetségi kapitányának jelöltek hallották többször is az évben, nagy meccsek előtt, nagy győzelmek után. A második kétszer annyi szavazatot kapott, mint a harmadik, és az első is dupláját, mint a második: Kemény Dénes, Pat Cortina (az első külföldi díjazott), Angyal Zoltán lett a sorrend. A legfontosabbat talán a vízilabdázók kapitánya, Kemény Dénes mondta ki: „Akkor is éreztük az emberek szeretetét, amikor nem nyertünk semmit.”

Helyreállt a béke, eljöttek végül a parasportok képviselői is, díjeső hullott rájuk. Aztán folytatták az év legjobb női sportolóival a gálát.

Az asztaliteniszező Tóth Krisztina három Eb-érem mellett harmadik. Az olimpián három számban is küzdő, kettőben érmet nyerő kajakos Kovács Katalin a második, a párbajtőrvívás bronzérmese, Mincza-Nébald Ildikó az első. Barcelona volt az első olimpiája, Peking az utolsó, és az utolsó esélye is, hogy érmet nyerjen. Amiért éppen most sikerült: „Ezért az olimpiáért küzdöttem meg a legjobban.”

Két kenuedző és egy „úszómester” állhatott fel az edzők képzeletbeli dobogójára. A Kolonics György halála után a Kozmann György, Kiss Tamás kettőst olimpiai éremhez segítő Ludasi Róbert a harmadik, a Vajda Attila olimpiai győzelmében főszerepet játszó Vécsi Viktor a második, a háromszoros ezüstérmes Cseh László mestere, Turi György az első. Nem adják fel soha, hogy az ezüstökből aranyat kovácsoljanak: „Mindig úgy állunk a versenyhez, hogy megpróbáljuk megnyerni.”

2008 legjobb magyar labdarúgókjaként Hajnal Tamást köszöntötték. Az Aranycsapat tagjai, az életművükért díjazott Buzánszky Jenő és Grosics Gyula jelenlétében magyar aranylabdát kapott. Lapunk különdíját Kangyal Balázs, az A-csoportba feljutó jégkorong-válogatott csapatkapitánya vette át. Pars Krisztián Pekingben nem állhatott dobogón, úgy tűnik, télen kapja meg a nyári játékok ezüstjét – őt is a színpadra szólították.

Kovács Katalin visszatért az emelvényre, de most már Janics Natasával, az év harmadik legjobb csapatának tagjaként. Papírforma, akár Cortina korongozóinak második és Kemény pólósainak első helye. De nem az utolsó. Ahogy Hosnyánszky Norbert fogalmazott, aki először részese ekkora diadalnak: „Nem szeretnék megállni ennyinél.”

Amit mindenki várt: ki lesz az év férfi sportolója. A harmadik az olimpiai ezüstérmes birkózó, Fodor Zoltán. Cseh Lászlónak jutott még egy második hely a sok ezüstje mellé, az első pedig 31 szavazat különbséggel Vajda Attila. Sportszerűségből is bajnok, mint mondta: „Jó második nélkül sosincs jó első. Én nagyon büszke vagyok Cseh Lacira, hogy előtte lehettem első.” >>>