„Rá szavaztál? Azt hallottam, van esélye bejutni az első háromba. Nagyon örülnék neki. Ő is megérdemli, de a sportágnak különösen jó lenne.”
Ezt az egyik, egyébiránt sikeresnek mondható egyéni sportág prominens képviselője mondta nekem az év sportolója-választás kapcsán alig másfél hete az említett sportág egy másik prominens képviselőjével kapcsolatban. Az emlegetett sportoló csodálatos esztendőt zárt, halmozta a sikereket, kategóriájában gyakorlatilag nincs nála jobb Európa-szerte. Kijárna neki minden elismerés, akárcsak megannyi társának, akik közül azonban csak maroknyian állhattak ki a Syma-csarnok színpadára péntek este – hiába, így működik a voksolás.
Tudjuk persze, hogy ez a szavazósdi szubjektív játék, nem egyéb: elvégre lehetetlen összemérni a körtét az almával, szinkronúszó olimpiai negyedik helyet a lovastusa csapatvébé-arannyal, az egyik csodálatos sportembert a másikkal. Nyertek, akik nyertek – számukra ez bizonyára hatalmas megtiszteltetés és óriási öröm, de valójában az ő sikerük is csak járulékos: nem december 19-én tettek ki magukért, hanem korábban, amikor úgy vívtak, kenuztak vagy épp vízilabdáztak, hogy annak már az emlékétől is rögtön könny szökik a szemünkbe. Ugyanakkor igaz ez azokra is, akik lemaradtak az elsőségről – az ő teljesítményük értékét jottányival sem csökkenti néhány ide vagy oda szavazó sportújságíró ítélete.
Félreértés ne essék, ettől még remek dolog, hogy évente egy-egy estére sikerül összehozni és megünnepelni azokat, akikre a legbüszkébbek vagyunk. De az ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy az esztendő végén még egyszer felhívhatjuk rájuk a figyelmet, legyenek akár elsők, másodikak vagy épp ötödikek a szavazáson: hahó, ne felejtse el senki, vannak csodálatos sportembereink, vannak valódi értékeink! És van mögöttük háttér, szakmai stáb, szövetség, utánpótlás, nélkülük nem juthattak volna el addig, ameddig végül eljutottak.
Mégis, közvetlenül a sikerek után máris hajlamosak vagyunk elfeledkezni róluk. Pedig sportembert és hátterét egyaránt óvni, becsülni és támogatni kellene a dolgos hétköznapokon is.
Hát ezért szavazunk mi.
Ébren kell tartani a lángot, különben egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már nem lesz kiket ünnepelnünk.