Aggastyán szeretne Aggastyán szeretne

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.12.20. 01:17
Címkék
Ötödször próbál felkapaszkodni a nehézsúly trónjára Evander Holyfield, aki Zürichben az orosz Nyikolaj Valujevtől próbálja elvenni a WBA világbajnoki övét. Ha az amerikai bunyós nyer, a királykategória valaha volt legöregebb uralkodója lesz.

Önmagában nem hangzik rosz szul a Nyikolaj Valujev (49–1, 34 K. O.–T. K. O.)–Evander Holyfield (42–9–2, 27) mérkőzés, ráadásul nem is baráti tusakodásra készül a két óriás, hanem a WBA (Bokszvilágszövetség) nehézsúlyú világbajnoki övéért csap össze. Kár, hogy egyikük „nettó” boksztudása alulról súrolja a közepest, másikuk pedig már megünnepelte a 46. születésnapját is. Azt ugyan nem írnánk, hogy jó lenne a fénykorában lévő Valujevet látni, de azt azért szeretnénk, ha a másik sarokból egy legalább tíz évvel fiatalabb Holyfield indulna el az első gongra. Neki ugyanis volt fénykora is…

Most viszont alkonya van, illetve egy történelmi lehetősége. Ha nyer, ő lesz minden idők legöregebb világbajnoka, egy évvel idősebb ugyanis George Foremannél, aki 1994ben „csak” 45 volt, miután Michael Moorer legyőzésével az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) és a WBA uralkodója lett. Most még csak abban rekorder az amerikai, hogy négyszer ült fel a nehézsúly trónjára, ilyen gyakran senkinek sem sikerült visszatérnie oda. Fél évszázaddal ezelőtt még bőven érvényben volt a „sohasem térnek vissza” törvénye, amely szerint nehézsúlyban a detronizált világbajnok nem tud újra a csúcsra kapaszkodni.

Holyfieldnek persze van egy álma, hogy nehézsúlyú világbajnokként akar nyugdíjba vonulni, de ennél azért prózaibb oka is van, miért akar „vágóhídra” menni Zürichben. Első ránézésre ugyanis nehéz másképp aposztrofálni egy csaknem negyven kilóval nehezebb és 24 centivel magasabb orosz óriás elleni ütközetet. Csak hát a pénznek úgymond nincs szaga, és az amerikainak most minden dollárra szüksége van. Még akkor is, ha – ahogyan ő fogalmazott – arcpirító a felkínált (és elfogadott) 750 ezer dollár, főleg az 1997-es, Mike Tyson elleni ütközetéért kapott 40 millió dollár fényében. De Holyfield akkor még nem volt 11 gyermek (öt feleségtől…) büszke apja, az ő neveltetésük nem került évi 500 ezer dollárba, nem esett túl két költséges váláson, és nem erőlködött egy 109 szobás, húszmilliós villa fenntartásával. Most van, amiről (akiről) nem tud lemondani, van, amiről (akiről) meg nem akar lemondani.

A Valujev meccseit szervező Sauerland Promotion pedig még így is tudott köré gálát és marketingakciókat szervezni, neki tehát jövedelmező az akció. Holyfieldnek igazából csak akkor lesz az, ha nyer, mert akkor – véleményünk szerint – lesz az a pénz, amiért megint elhalasztja a visszavonulását. Csak hogy még később foglalhassa el az egyébként megérdemelt helyét a Hall of Fame-ben.

Legfrissebb hírek

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
9 perce

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 perce

MotoGP: Álex Márquez túl a műtéten

Egyéb autó-motor
56 perce

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
1 órája

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
1 órája

„Nehéz döntéseket kellett meghoznom” – hivatalos a horvátok vb-kerete

Foci vb 2026
1 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
1 órája

Udvardy nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik