A pénz mellé most csak káosz jut

Bozsik Péter közelmúltban megjelent interjúja apropóján kért szót László Attila, aki huszonnégy esztendőt töltött Vácon klubvezetőként, majd négy évet a magyar válogatott technikai igazgatójaként.

Azzal kezdeném, hogy szerintem anarchia uralkodik a sportágban, s ebben bizony jelentős részük van a tulajdonosoknak is – mondta László Attila, aki sportvezetőként a Váccal bajnoki címet ünnepelhetett. – Minden tiszteletem azoké,akik pénzt, energiát áldoznak a sportágra, ám tudomásul kell venni, hogy a futball külön szakma. Sőt: három külön szakma!

Ezt hogy érti?

Az egyik a vezetés és szervezés, a másik a pedagógia, az edzősködés, a harmadik pedig maga a játék, vagyis a futballisták szerepe. Attól, hogy valakinek sok pénze van, s egyik pillanatról a másikra futballklubhoz jut, aligha kell értenie az imént felsoroltakhoz. Éppen ezért azt mondom, tökéletesen egyetértek Bozsik Péter napokban megjelent mondatával, miszerint ne a tulajdonosok irányítsanak. Inkább vegyenek maguk mellé egy igazi sportvezetőt, képzett szakembert.

Tehát az ön véleménye szerint a Chelsea csapatára milliárdokat költő Roman Abramovics ücsörögjön csak a díszpáholyban, időnként kukkantson be a Stamford Bridge-re, kérdezze meg a fiúkat, az ő pénzén éldegélő Frank Lampardot, John Terryt és a többieket, hogy érzik magukat, aztán maradjon csendben...

Azért mert valaki esetleg kórházat vásárol, még nem kezd hozzá vakbélműtéthez, szívátültetéshez. Értse már meg mindenki: ha egy pénzember irányít, aki laikusként került a sportágba, jön a káosz, és jön az anarchia. Most mondjak példát? Ott van az egyik tehetős vidéki klub, amely minden évben megcélozza a dobogót, nagy tervekkel vág neki a szezonnak, aztán most ott tart, hogy nyolc év alatt tizenkétszer cserélt edzőt. Mi ez, ha nem rossz döntések sorozata, válságmenedzselés, hozzá nem értés?

Csak azt ne mondja, hogy amikor ön a Vácot irányította, a főszponzor koreai cég, a Samsung elöljárói nem szóltak bele a munkájába, hanem csak küldték zsákszámra a pénzt.

Pedig ha hiszi, ha nem, így volt. Hagytak dolgozni, mert látták, hogy értem a szakmát. Ne vegye nagyképűségnek, de én mindent végigéltem a magyar futballban. Alighanem egyedüliként a sportágban, Vácon végigjártam a szamárlétrát, az intézőtől kezdve a klubigazgatóig. A hetvenes-nyolcvanas években, mint a Vác képviselője hétfőnként ott ülhettem a fővárosi Rozmaring presszóban a szakma nagyjaival. Bakos Antallal, Blumival, Tőke Jánossal, vagy azzal a Budai II Lászlóval, aki akkoriban a Kossuth KFSE edzője volt, s aki mindig mondta, kit érdemes leigazolni a szentendrei katonacsapatból leszerelő játékosok közül. Igazi műhely volt, az ember akarva-akaratlanul kitanulta a szakmát. Az sem véletlen, hogy hétszázhetvenhét találkozón ültem a Vác kispadján, az épp aktuális edző mellett. Alighanem világcsúcs.

Úgy gondolja, ön most jobban csinálná az utódoknál?

Ezt nem mondtam. De az tény, hogy a Váccal igazi kiscsapatként nyertünk bajnoki címet. Azt sem értem, miért kell bántani most a futballt. Ez a sportág még mindig előrébb tart és több örömöt szerez az embereknek, mint az ország gazdasági helyzete, vagy éppen politikai állapota. De a labdarúgásban csak olyanokat hagyjanak dolgozni, akik valóban értenek hozzá. Elhűlve figyelem, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségébe milyen emberek kerültek be. Hát mit tettek a futballért? Milyen múltjuk van, hogy döntéshozó helyzetbe kerültek? Aztán csodálkozunk, hogy rosszul működik a sportág, s azt halljuk Várhidi Pétertől, hogy neki majdhogynem parancsba adták a fiatalítást. A tudást nézzék – és nem csak a pályán.