Volt mit ünnepelni

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2008.12.19. 00:38
Címkék
Győztesen (76–73) kerültek ki a brnói fault- és büntetőparádéból a soproniak, és most már merhetnek nagyot álmodni: februárban akár viszsza is jönnének Csehországba.

Ahogy az ember elnézte a soproniak örömünnepét a lefújás után a brnói csarnokban, az jutott az eszébe, mekkorát fordult a világ az MKB-Euroleasinggel két hét alatt. Egyszer lent, mászszor fent, tartja a mondás, s mi tagadás, december 3-án kifejezetten lent voltak a zöld-sárgák, amikor aznap este idénybeli negyedik – egymást követő második – vereségüket gyűjtötték be az Euroligában a csoport sereghajtója, az ESB Lille Métropole otthonában, első számú irányítójuk, az ausztrál Kathleen Macleod pedig éppen csak túl volt vakbélműtétjén. Miközben helyettese, Semsei Barbara már hónapok óta csupán az oldalvonalon túlról nézi a meccseket keresztszalag-szakadása miatt... Szóval elfogyni látszott a magyar bajnok, és elfogyni látszottak az esélyei is.

Ezután mi történt? Előbb legnagyobb honi vetélytársa, a MiZo Pécs 2010 ellen nyert idegenben a bajnoki alapszakasz első körének csúcsrangadóján, majd múlt szerdán álomjátékkal leckéztette meg a legrangosabb európai női sorozat 2005-ös nyertesének jogutódát, a CSZKA Moszkvát. Most pedig meglett a 2006-os Euroliga-győztes skalpja is, ráadásul idegenben, teljesen egyértelműen, nélkülözve minden olyan negatív mellékzöngét, amely a két csapat novemberi, soproni összecsapását kísérte – hiszen ismeretes, akkor súlyos bírói baki miatt megóvták a csehek a meccset, amelyet éppúgy három ponttal buktak el, mint most.

Ahogy a szurkolók is kiabálták, újra itt volt a nagy csapat, de a legfőbb érdem Jelena Milovanovicsé, a szerb magasbedobóé, aki keretbe foglalta kosaraival a csatát: ő szerezte a meccs első két pontját, majd az ő triplája tett pontot az ütközet végére, 28 másodperccel a végső dudaszó előtt. Csapata utolsó negyedbeli 21 pontjából 14 az ő nevéhez fűződött, de hogy még jobban hangsúlyozzuk hajrábeli szerepét, az utolsó 12 soproni pontból kilenc volt az övé. Odaát olyan sztárok nézték tátott szájjal a mutatványt a kicsiny, de modern Horáková utcai csarnokban, mint Hana Horáková, az Európa-bajnok és Euroliga-győztes irányító – a létesítményt egyébként nem róla nevezték el, sőt őt sem így hívták legnagyobb sikerei idején, hanem Machovának, csakhogy azóta férjhez ment, és ez ezzel a változással is járt.

Változások amúgy várhatóak a rájátszásba éppen csak beevickélő Gambrinusnál is a karácsonyi szünetben, ezt Béres Tímeától tudjuk, aki a meccs után annyit mondott, hogy társai közül a lett és az amerikai légiós ügynökét hívták amolyan raportra a brnói vezetők. A leghűségesebb magyar városban viszont ezalatt a lehető legnyugodtabban készülhetnek a krakkóiak elleni nyolcaddöntőre, főleg úgy, hogy a rájátszás január 27-ei rajtjáig mindössze öt tétmeccsük lesz Székely Norbert játékosainak: előbb kettő a Magyar Kupában a Szolnokkal szemben, majd három viszonylag könnyű bajnoki, sorrendben a Szekszárd, a BSE és a Győr ellenében. Aztán jöhetnek a lengyelek, majd remélhetőleg a Bourges–Brno párharc győztese.

Szóval még az is lehet, hogy a Sopron nemsokára visszatér legutóbbi sikere színhelyére.

Legfrissebb hírek

Bahrein helyett Kazahsztánban rendezik meg az idei birkózó vb-t

Birkózás
2 perce

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
4 perce

Telegdi Attila a korcsolyaszövetség új elnöke

Téli sportok
6 perce

Nem nyert a Nafta, osztályozót játszik a feljutásért

Minden más foci
11 perce

Gyász: elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség egykori elnöke

Egyéb egyéni
22 perce

Nem sikerült borítani a papírformát, a magyar csapat simán kikapott a németektől a jégkorong-vb-n

Jégkorong
28 perce

Vívás: a női párbajtőrözők franciaországi vk-viadalán is négy magyar a főtáblán

Egyéb egyéni
31 perce

Máthé Dominik: Chema a meccs után mindenkitől elköszönt, mert nem tudja, hogy ő lesz az edző vagy sem

Kézilabda
34 perce
Ezek is érdekelhetik