Új utcanév: Kánaáni út

2008.12.19. 00:38
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség 2.5 milliárdos költségvetéssel vág neki a jövő évnek. Több jut majd a szakmára, vagyis jobb helyzetben lesznek a válogatottak. Ráadásul az MLSZ már megállapodott az argentin szövetséggel abban, hogy a két ország válogatottja 2009-ben összecsap.

A Magyar Labdarúgó-szövetség székháza a Kánai úton van, de a csütörtöki elnökségi ülés után nyugodtan átkeresztelhetik a közterületet Kánaáni útra is, merthogy az MLSZ igencsak biztató s gazdag 2009-es év elé néz. Először is formabontó módon elkészült az MLSZ költségvetése – ilyen korai időpontban erre évek óta nem volt példa. Ezt ugyan még nem fogadta el az elnökség, de januárban biztosan igent mondanak a tagok az előterjesztésre, amely szerint a szövetség 2.5 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre. Csütörtökön az elnökségi ülésre invitált felügyelőbizottság képviselője egyenesen azt mondta, hogy ez már Európa. Kétségtelenül jól hangzik, s ha még azt is hozzávesszük, hogy a szakmára (vagyis például az edzőtáborokra) fordított pénz harminc százalékkal magasabb, mint az idén volt, akkor ez azt sejteti, hogy 2009-ben valóban dúskálhat a javakban a szövetség.

A költségvetés európai, az egyik nyári ellenfél viszont délamerikai lehet. Elbert Gábor, az MLSZ főtitkára a testület elé terjesztette a 2009-es versenynaptár tervét, amelyben már szerepel az augusztus 12-i Argentína elleni mérkőzés, s ha minden jól megy, akkor hamarosan minden egyéb részlet is kiderülhet a találkozóval kapcsolatban.

Az elnökségi ülésen kiderült, hogy az MLSZ megállapodott az argentin szövetséggel a mérkőzésről, sőt a vezetőség már a közvetítő céggel is megegyezett abban, hogy mindent megszervez az augusztusi találkozóval kapcsolatban. Másik sztárcsapattal is kapcsolatban áll már az MLSZ: a német szövetség is nyitott egy felkészülési meccsre, de a hírek szerint ezt a mérkőzést 2010-ben rendezhetik majd, mert Joachim Löw együttesének nincs már szabad napja jövőre. A magyar válogatottnak viszont akad kettő is: június 6-ra és 10re még találni kell ellenfelet – a nemzeti csapat akár Kamerun ellen is játszhatna. A szövetség illetékesei Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal konzultálva választják ki a csapato(ka)t. Szeptemberben Svédországgal és Portugáliával játszik vb-selejtezőt az együttes, vagyis jól illik felkészülésbe az argentinok elleni találkozó, de júniusra ennek a két tétmecssnek a fényében kell ellenfelet keresni.

Az elnökség foglalkozott az Advertum Kft. ügyével is. A cég állami hitelből átvállalta a Profi Liga Kft. 3.1 milliárdos tartozását – bizonyos marketingjogokértcserébe. Az MLSZ vezetői azonban még nem adták áldásukat az üzletre, mivel minden tekintetben szeretnék megvédeni a magyar labdarúgás szereplőit. A jogászok egyeztetnek majd az ügy kapcsán, és kidolgoznak egy olyan megállapodást, amely mindenkinek jó.

Legfrissebb hírek

Kevés válogatott gól, először a vb-n törökországi légiós – a Kicker kielemezte a német világbajnoki keretet

Foci vb 2026
11 perce

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 perce

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
29 perce

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
1 órája

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik