Jön a legnehezebb lépés

A Soproni Liga listavezetőjének mindenese (irányítója, bal oldali középpályása, balhátvédje), Leandro de Almeida 2006 nyarán három évre szóló szerződést írt alá az az idő tájt kétszeres bajnok Oláh Gábor utcai főhadiszállásán. Fél évvel a megállapodás lejárta előtt úgy fest, konkrét ajánlattal még egyetlen klub sem rukkolt ki a nyolcszoros válogatott labdarúgó játékjogáért. Mellesleg válság ide vagy oda, a ballábas játékos nem tartozik az elérhetetlen labdarúgók kategóriájába – illetve…

„Hányadszor hív? Először? Szerencsére… Hazajöttünk a szüleim farmjára, Cornélio Procópióba, a telefon inkább pihen az asztalon, mint a zsebemben – szakadt ki szinte egy szuszra az érdeklődéssel vegyes bocsánatkérés Leandróból. – Tökéletes kikapcsolódás: család, barátok, horgászás – itt még internet sincs.”

A világháló brazíliai „szellőssége” mindamellett nem jelent teljes hírzárlatot, habár gyorsan kiderül: néhány debreceni illetőségű bejelentés nem jutott el a Paraná állambeli településre.

„Nem tudtam róla, hogy Debrecenben visszavettek a bérekből. Sándor Tamás és Szatmári Csaba visszavonulásáról viszont értesültem. Amikor a Tamás döntéséről szóló üzenetet elolvastam, először arra gondoltam, vicc az egész, szórakoznak velem. Aztán jött a következő SMS mástól ugyanazzal a tartalommal, és így tovább. Kénytelen voltam elhinni, hogy nem a csapattársaim összeesküvéséről van szó. Meglepett a hír, nem számítottam rá, hogy most fejezik be a profi futballt, habár azzal nap mint nap szembesülhettem, hogy Tamás mennyit kínlódott a hátával, az egyre gyakoribb sérülésekkel. A jó játékosok pótlása bonyolult ügy, Sándor Tamásra ez hatványozottan igaz. Tessék? Eszemben sincs mezszámot cserélni. Maradok a négyesnél – a kilencest pedig talán vissza lehetne vonultatni. Ez így lenne szép és helyes.”

A bajnoki cím visszaszerzésében gondolkodó debreceni klubvezetők szerint pedig alighanem az, ha Leandróval sikerülne megegyezni a szerződéshosszabbításról.

„Debrecenben korrektek voltak velem, úgy jöttem szabadságra, hogy tisztáztuk: január ötödike után tárgyalunk a jövőről. Jól érzem magam a Lokiban, ugyanakkor Szima Gábor tudja, hogy megfelelő ajánlat esetén külföldre igazolnék. Jövőre huszonhét éves leszek, és ez éppen az az életkor, amikor egy labdarúgónak alaposan meg kell fontolnia, merre lépjen, vagy lépjen-e egyáltalán. A DVSC elnöke ezzel a dilemmával is tisztában van, nem sürgetett. Korábban brazil érdeklődő is akadt, most nem tudok dél-amerikai kérőről. Sőt semmilyenről, a menedzseremmel tudniillik tartjuk magunkat a szabályhoz: csak akkor értesít, ha egy új csapat neve már nem csak elvi szinten kerül szóba, ezzel elkerülöm az idegőrlő várakozást, a kellemetlenségeket. Egyébként is most a pihenés az első. Ha befejezzük a beszélgetést, azt hiszem, ki is kapcsolom a telefonomat.”