Az összefogás napja

Vágólapra másolva!
2008.12.18. 01:07
Címkék
Január 11-én négy profi csapat (FTC, Győr, MTK, Újpest) részvételével emléktornát rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. A szervezők, a 2006-ban elhunyt labdarúgók, Bánka Kristóf és Zavadszky Gábor nevét viselő alapítványok vezetői néhány nap alatt jutottak el az ötlettől a megvalósításig.

„Olyan biztos voltam benne, hogy az enbé kettes gyerek kapja meg utoljára a szót…” – mondja tettetett sértődöttséggel Ferenczi István, a Ferencváros támadója, ami röpke fél órán belül harmadszor csal széles mosolyt a sajtótájékoztató „közönségének” arcára.

Az étterem elegáns („posh” hely, mondja az útbaigazítás miatt véletlenül leszólított turista), az alkalom ünnepi – és mégis végtelenül szomorú.

A Vörösmarty tér felé ballagva mindamellett akad néhány perc átgondolni, eszünkbe jut-e valami – az apró-cseprő családi eseményeken túl persze – január 11-ről. Mivel a „belső” böngésző nem jelez találatot, fél 12 körül, már túl az összejövetel érdemi részén, úgy döntünk, a fenti dátum mellé ezentúl az „Az összefogás napja” név társul – végtére is a szervezőknek, a Bánka Kristóf Alapítványnak és a Zavadszky Gábor Alapítvány a Futballárvákért egyesületnek is ez lenne a célja. Hagyományteremtés 2009. január 11-i kezdéssel a Papp László Budapest Sportarénában. Bánka Kristóf (1982–2006), Dárdai Balázs (1979–2002), Fehér Miklós (1979–2004), Zavadszky Gábor (1974–2006) – négy labdarúgó, akikre a születési dátumok alapján nem emlékeznünk kellene, csakhogy a nevük mögött még egy évszám berágta magát a zárójelen belülre.

„Méltó módon szeretnénk emlékezni a fiatalon elhunyt labdarúgókra, ez az egyik célunk – veszi kézbe az irányítást Hrutka János korábbi válogatott labdarúgó, ezúttal alapítványi elnöki minőségben. – Hisszük, hogy az esemény, amelynek a létrehozásában részt vevők, az alapítványok tagjai ellenszolgáltatás nélkül teszik a dolgukat, és amelynek bevételén ötven-ötven százalékban osztozna a két alapítvány, alapot jelent majd a jövőre nézve, és évek múlva büszkén gondolhatunk vissza az első tornára. Nem biztos, hogy a nap végén a szaldó valóban pozitív lesz, de a szándékot, az álmunkat ez sem befolyásolja. Tíz napja ültünk először asztalhoz, most itt vagyunk, miért ne lennénk hát optimisták? Olyan profi csapatokat hívtunk meg a tornára, amelyek egyrészt kapcsolatba hozhatók az elhunytakkal, másfelől közönségvonzók. Azt szeretnénk, ha az Aréna az egyeztetések szerinti maximális kapacitással működne, azaz nyolcezer-ötszázan választanák vasárnap délutáni családi programnak az eseményt, előzetesen azonban négyezer nézővel kalkuláltunk.”

A meghívott profi klubok listája (FTC, Győr, MTK, Újpest), illetve a körmérkőzéses torna garantálja: 2006. április 16. után újra FTC–Újpest találkozót rendeznek, ami feljebb srófolhatja a szurkolók látogatási kedvét.

„Sajnos az Újpesten kívül álló okok miatt meglehetősen rég volt Újpest–Fradi meccs – mondja némi malíciával a legutóbbi parti győztes gólját jegyző, az Újpestet képviselő Rajczi Péter.

„A mai FTC nem hasonlítható a régiekhez, de ez az Újpestre is érvényes, szóval nem hiszem, hogy a játékosoknak érdemes lenne extra érzelmi töltetet belevinniük a mérkőzésbe, amely mindentől függetlenül mindig rangadó, és ezzel a futballisták is tisztában vannak” –teszi helyére az összecsapást Ferenczi István, megemlítve: az FTC-hez kerülése óta visszatérő téma a ferencvárosi öltözőben egy Újpest elleni fellépés. Számára egyébként más az esemény jelentése, egyszerű óhaj kapcsolódik hozzá: a torna, különösképpen az FTC–Újpest találkozó valóban az emlékezés jegyében teljen…

„A szurkolók a dunaszerdahelyi események kapcsán bizonyították, készek összefogni. Legyen most is így…” – ad hangot kívánságának Hrutka János.

Úgy legyen.

Legfrissebb hírek

„Kár érte...” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhihez hasonló esetek

Angol labdarúgás
6 perce

MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG KÉZILABDA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
11 perce

Brazília: két góllal és egy műcsirkével bosszantotta az ősi riválist a Cruzeiro-csatár

Minden más foci
30 perce

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
32 perce

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
43 perce

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
57 perce

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
1 órája

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik