Ki-ki mérkőzés Brnóban

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2008.12.17. 09:06
Címkék
Szerda este hat órától a számunkra motorversenyéről és női kosárlabdacsapatáról elhíresült Brnóban vendégszerepel az MKB-Euroleasing Sopron a női Euroliga alapszakaszának zárónapján.

Lehet választani?

Brnói fellépésükön a soproniak eldönthetik: otthon akarják-e kezdeni a rájátszást, és a második fordulóban nehezebb ellenféllel találkoznak, vagy nekifutnak az egyenes kieséses szakasznak a hazai pálya előnye nélkül, hogy aztán ennek túlélése esetén a negyeddöntőben olyan vetélytársat kapjanak, amely ellen reális az esély a győzelemre – még idegenben is. Ha ugyanis győznek, vagy három pontnál kevesebbel kapnak ki a zöld-sárgák a két magyar légióssal, Béres Tímeával és Fegyverneky Zsófiával felálló Gambrinus Sika kicsiny csarnokában, második helyen végeznek a B-csoportban, és a nyolcaddöntőben az A-csoport harmadikját kapják a hazai pálya előnyével; a következő körben viszont valószínűleg az A jelű hatos győztesét, amelyet idegenben is meg kellene verniük a továbbjutásért. Ugyanez ellenkező esetben, tehát hárompontosnál súlyosabb csehországi vereség esetében (azért ez a különbség a vízválasztó, mert a felek leghűségesebb városban lejátszott összecsapását 68–65-re nyerte meg a Sopron) úgy fest, hogy az A-csoport másodikja az első rivális, amely jelen állás szerint valószínűleg a spanyol Halcón Avenida (esetleg a lengyel TS Wisla Can-Pack Kraków), amely ellen „ott” is nyerni kell legalább egyszer; aztán viszont az egyre inkább körvonalazódó Umana Reyer Venezia–MiZo Pécs 2010 nyolcaddöntő győztese jöhetne. Nem kell mondani, mennyire pikáns lenne a Sopron–Pécs párharc a final fourért, de az olaszok sem verhetetlenek, akik az utóbbi időben kissé leeresztettek: bár már biztos csoportelsők, utóbbi két mérkőzésüket elbukták az Euroligában, és hazájuk bajnokságában is kikaptak már négyszer – pedig még csak tíz játéknap ment le. Ezek a legvalószínűbb lehetőségek, ugyanis – elvileg – másodiknál jobb, illetve harmadiknál rosszabb már nem lehet az MKB-Euroleasing a B-csoportban. Hogy miért? Mert a CSZKA Moszkva a levonás következtében legfeljebb utolérheti pontszámban a magyar bajnokot, az egymás elleni öszszevetésben pedig öttel Székely Norbert csapata a jobb. Csakhogy... Van egy legrosszabb eshetőség is: kialakulhat egy úgynevezett hármas kör is a második, a harmadik és a negyedik helyen – ha a brnóiak legyőzik a soproniakat, a moszkvaiak pedig a velenceieket. Miután ez esetben az egymás elleni eredmények kosáraránya a mérvadó, nehéz előrejelezni bármilyen sorrendet. Jelenleg ott tart a számolgatás, hogy 13 vagy annál nagyobb különbségű vereség esetén szorulna hátra az MKB-Euroleasing. De mert eddig idegenben is rendre megőrizte tartását (a legsimább veresége is csupán 11 pontos volt), ezzel az eshetőséggel talán nem kell számolnunk. Soproni siker esetén pedig nincs is mit matekozni, teljesen egyértelmű a helyzet. A helyzet, amely bizonyos szempontból máris csodálatos. Amikor ugyanis rákérdeztünk a vakbélgyulladásból lábadozó Kathleen Macleod állapotára az ügyvezetőnél, Török Zoltánnál, azt a választ kaptuk a kedd délután már Brnóban tartózkodó együttes elöljárójától: „Velünk van!” Alig több mint két héttel a műtéte után...

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség egykori elnöke

Egyéb egyéni
4 perce

Nem sikerült borítani a papírformát, a magyar csapat simán kikapott a németektől a jégkorong-vb-n

Jégkorong
10 perce

Vívás: a női párbajtőrözők franciaországi vk-viadalán is négy magyar a főtáblán

Egyéb egyéni
13 perce

Máthé Dominik: Chema a meccs után mindenkitől elköszönt, mert nem tudja, hogy ő lesz az edző vagy sem

Kézilabda
17 perce

F1, Kanadai Nagydíj, szabadedzés

F1
30 perce

NB III: győri vereséggel zárta az idényt a Sopron

Labdarúgó NB II
30 perce

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
31 perce

Vb 2026: „Tornákat csapatként lehet nyerni” – Tuchel az angol keret kimaradóiról

Foci vb 2026
41 perce
Ezek is érdekelhetik