bevezetése kihatna az utánpótlásra is, hiszen a gyerekek számára vonzóbbá válna a labdarúgói pálya. S milyen érdekes, a magyar futball színpadán szinte mindenki levédte magát, csak mi, akik a bőrünket visszük a vásárra, nem. A klubok előre befizetik a játékvezetői díjakat, egy edző menesztése esetén új szakember addig nem ülhet le a kispadra, amíg az elbocsátott tréner nem jut a pénzéhez. No de mi van a játékosokkal? A honi viszonyok miatt eszement szerződésekbe kényszerítenek bennünket, de a helyzetért is a sportág vezetősége a felelős, mert szava sincs a törvényalkotókhoz. Kiszolgáltatottakká váltunk, érdekeinket nem tudjuk érvényesíteni, úgyhogy felháborítónak tartom, hogy legfőképpen a játékosokon próbálják elverni a port...”
Más vélemény?
Az újpesti Tisza Tibor egyetértett Kuttor Attilával abban, hogy meg kell határozni a fizetési minimumot az élvonalban. Sőt a támadó tovább is fejlesztette a védő ötletét.
„Először is ahhoz, hogy ki mennyit keres és milyen szerződése van, senkinek semmi köze – mondta az újpesti támadó. – Egyedi a magyar labdarúgás abban a tekintetben, hogy a játékosok számlát adnak minden hónapban. Az egész rendszert meg kellene változtatni, s meg kellene határozni a minimális fizetést is. Ráadásul sávosan, vagyis akinek több élvonali meccse van, annak több lenne az alapbére is. A sztárokat különleges elbírálásban kell részesíteni, hiszen aki háromszáz bajnokin pályára tud lépni, azt nyilván nem a szél fújta oda. Mi, futballisták maximum tizenöt évig lehetünk profik. Sokat áldozunk a futballért, mégis van olyan játékos, aki a visszavonulása után anyagi gondokkal küzd, és nem feltétlenül azért, mert elszórta a pénzét...”
Noha Demjén Gábor, a DVSC-TEVA 22 esztendős középpályása még csak hetvenhárom élvonalbeli bajnokin lépett pályára, elfogadhatatlannak tartaná, ha 300 ezer forintot keresne a labdarúgásból.
„Biztos vagyok benne, hogy sem az idősebb labdarúgók, sem a fiatalabbak nem tudnának megélni háromszázezer forintból – mondta a középpályás – Tudomásul kell venni, hogy mindenkinek vannak kötelező kiadásai, így én is fizetek lakástörlesztést, rezsit, az autómat is fenntartom. Persze tisztában vagyok azzal, hogy az országban többek még ennek az összegnek a felét sem keresik meg, de én a saját életvitelemet szem előtt tartva megemelem a kalapomat az előtt a játékos előtt, aki háromszázezer forintból megél. Ha döntés elé állítanának a vezetők, egy percig sem gondolkodnék, keresnék másik csapatot magamnak.”
A játékosok tehát nem enged(né)nek a pénzükből.
Van, aki a kiszolgáltatottsággal, más a számlázási rendszerrel, harmadikuk az életvitele által megkívánt kiadásokkal érvel. A problémák összecsengenek: valóban jó lenne rendesen adózott, tisztességes fizetésekről beszélni, nem pedig különféle fantomcégek által írt arculatátviteli papirosokat lobogtatni. Csakhogy ami a marketinges szerződés alapján 800 ezer forint, az bejelentve, adózás után már csak cirka négyszázezer.
Mi ér többet?
A bíróság előtt is számon kérhető biztos, vagy a kétszer akkora, de rendkívül bizonytalan fizetés?
A játékosok a fentiekben már megadták a választ…
