Milan? Most sima ügy

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.12.15. 23:33
Címkék
A Milan megingásait az első félidőben könyörtelenül kihasználó Juventus nyerte meg a forduló rangadóját, így jelenleg a torinóiak töltik be az első számú Inter-üldöző szerepét.

Az Ibrahimovic-parádéval záru ló délutáni Inter-diadal mind a két üldöző számára rossz hírt jelentett (bár a sereghajtó Chievo legyőzésére azért számítani lehetett), ám a Milan fekete napja ezen a ponton még nem ért véget, sőt igazából csak este Torinóban kezdődött el. Egyrészt a sérüléssel bajlódó Kaká nem vállalta a játékot, ahogy Flamini sem, ami egyet jelentett a kreativitás, illetve az olasz bajnokságban különösen értékes rakkolás „megcsappanásával”.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a középpályán legalább kettővel kevesebben voltak a vendégek (Emersonra és Ambrosinire célzunk…), a védelem sebezhetőségét pedig nem kell ezredszer is papírra vetni – márpedig ez így együtt óriási hendikep az újabban sikert sikerre halmozó Juventus ellen.

A szakadó esőben megrendezett összecsapásnak Del Piero értékesített büntetője adta meg az alaphangot, majd miután a Ronaldinho beadását gólra váltó Pato egyenlített, azt hihettük, gólfesztivál készül kibontakozni. Így is történt, csak éppen a gólok egyenlőtlen eloszlásban érkeztek.

A korábban három lépésről a Juve-kapu fölé fejelő (!) Ambrosini későn eszmélt Chiellini szöglet utáni elmozgására, és a védő nagyszerű fejessel ismét a torinóiakat juttatta vezetéshez, sőt a helyezkedési hibákra hajlamos Milan-védelem kisvártatva ismét hozta formáját (Kaladze): a bal oldalon szabadon hagyott De Ceglie beadása után Amauri feje aranyozódhatott be; a robusztus támadónak ez volt élete 50. élvonalbeli találata. S abból kiindulva, hogy a Milan két hónapja nem szerzett egy bajnokin három gólt, az első félidő után le is fújhatták volna a mérkőzést...

Rizzoli természetesen nem fújta le – a Milan meg szépített, még ha szerencsével is, hiszen Ambrosini ártalmatlannak tetsző lövését követően a labda megpattant Chiellinin, Manninger pedig nem védhetett. A lélektani előny és az abból meríthető energiamozgósítás „meglovaglása” helyett Zambrotta kiállíttatta magát egy rossz ütemű becsúszás után (második sárga lap), nem sokkal később pedig Amauri a kapuba pöckölte a labdát Jankulovski mellől – ekkor minden eldőlt.

S lehet, nem csupán erre a mérkőzésre vonatkozóan…

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
3 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
3 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
3 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
3 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik