Lékó remivel kezdett

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2008.12.15. 23:33
Címkék

Számos viszontagság után va sárnap megkezdődött a Grand Prix-sorozat harmadik szupertornája az oroszországi Elisztában. Eredetileg Doha adott volna otthont az eseménynek, ám a gazdasági világválság miatt az utolsó pillanatban viszszalépett a rendezéstől. Eliszta egyébként is szerepelt a tervekben, a széria ötödik versenyének adott volna otthont.

Ráadásul a baj ezúttal sem járt egyedül. Eredetileg a GPsorozat győztese a Világkupa nyertesével mérkőzött volna a világbajnoki kihívói státusért. A FIDE azonban úgy határozott, hogy az első és a második helyezettnek nyolc résztvevős tornán kell indulnia, és azon kell kiharcolnia a jogot.

Az érintettek bosszúsan fogadták az új szabályzatot. A norvég Magnus Carlsen és az angol Michael Adams tiltakozásul visszalépett, és Lékó Péter is fontolgatta, hogy búcsút int. Végül a magyar rangelső a játék mellett döntött.

Az első fordulóban nagymesterünk a világos bábukat vezette Vlagyimir Akopjan ellen. Bár az örmény értékszáma meg sem közelíti a szegedi klasszisét, az azért jelzésértékű, hogy Akopjan tagja volt hazája válogatottjának, amely Drezdában olimpiai bajnok lett.

Ezúttal elmaradt a harc, a felek a 28. lépésben döntetlenben egyeztek meg. A második körben Lékó sötéttel az orosz Alekszandr Griscsukkal játszik.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
19 perce

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
21 perce

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
1 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
2 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2 órája