Döntetlennel ért véget az albérlet

„Vendégként jöttek, házigazdák lettek, élcsapatként mennek” – volt olvasható a Hoffenheim–Schalke meccsen a mannheimi Carl Benz Stadion eredményjelzőjén. Akkor még nem merték kiírni, hogy őszi bajnokként mennek, de csaknem két órával később már ez is megállta volna a helyét. A köztes időszakban pedig arról győződhettünk meg, hogy a TSG szinte minden szempontból levetkőzte falusias imázsát, s valóban képes lépést tartani a nagyokkal.

Markus Sieger, a Hoffenheim sajtófőnöke például egymás után postázta a „Sajnáljuk, de a nagy érdeklődésre való tekintettel csak nézőtéri jegyet tudunk biztosítani” kezdetű e-maileket, a közönség első osztályú szinten tud drukkolni – bár erős túlzás az új stadionnak otthont adó Sinsheim polgármesterének azon állítása, hogy a Hoffenheimé Németország legjobb szurkolótábora, elvégre a tizedannyi Schalke-hívő simán leénekelte a hazai tábort –, s adott esetben szidalmazni: állítása szerint csapatának ellenfele nem a Schalke 04, hanem a Scheisse 04, igaz, azt meg a gelsenkircheniektől tudtuk meg, hogy a hazaiak keretét 18 Scheisse nevű futballista alkotja (a Scheisse az egyik legkeményebb német káromkodás, az emberi ürülékre használják – a szerk.), így aztán a hangulatra nem lehetett panasz.

Arra már inkább, hogy Ralf Rangnick nem nevezte a kezdőcsapatba Lőw Zsoltot, holott váltótársa, Andreas Ibertsberger egy hete parádés gólpasszt adott Luca Toninak. A félreértések elkerülése végett utóbbi a Bayern München csatára, s a címvédő a legutóbbi fordulóban éppen ezzel a góllal verte meg az újoncot. „Titkon reménykedtem benne, hogy kezdek, de a taktikai értekezleten közölték, hogy Andié az elsőbbség – árulta el a magyar védő. – Tudja, nagyon nehéz elfogadni, hogy van a posztomon egy szerintem nálam gyengébb ember, mégis folyamatosan ő kezd. De ez van, profi vagyok, nekem dolgoznom kell, nem reklamálni. Aztán ha jön olyan lehetőség, mint a Köln ellen, akkor próbálok élni vele.”

A Schalke ellen csak a bemelegítésig jutott a magyar légiós, holott az osztrákra tényleg ráfért volna a pihenő. Akár a meccs is elmehetett volna rajta, mert Jefferson Farfán egy alkalommal többméteres hátrányból jelentős előnyt kovácsolt magának, de a stadionban lévők közül egyvalaki úgy gondolta, ezt „áthúzással” érte el. Az illetőt Peter Gagelmann-nak hívják, történetesen ő került be a jegyzőkönyvbe játékvezetőként. De alighanem emellett bekerült a Schalke közellenségeit tartalmazó könyvbe is, mert a második félidőben sorsdöntő helyzetekben a vendégeket sújtotta ítéleteivel. Nem állítjuk, hogy minden esetben jogosan, de a két játékosnak (Jermaine Jones, Orlando Engelaar) adott piros lapjával, illetve a másodedző Mike Büskens lelátóra száműzésével sikerült olyan feszültséget teremtenie, ami simán elment volna egy bokszgálán is. Sőt takarásban néha talán nagyobb pofonok csattantak, mint az egy nappal korábban ugyancsak Mannheimben megrendezett Riddick Bowe–Gene Pukall nehézsúlyú mérkőzésen. Csak hát bírói támogatás Németországban is kizárólag az élcsapatoknak jár – ha már egyszer arról értekeztünk, hogy a Hoffenheim kinőtte falusias imázsát.

Az adok-kapoknak nem lett győztese (morálisan talán a Schalke tekinthető annak, mert a végén már kilenc emberrel állta a rohamokat), ahogyan a találkozónak sem. Az első félidő végén Gerald Asamoah talált be a hazaiak kapujába, a második derekán Selim Teber szabadrúgásból egyenlített, így alakult ki a Hoffenheim őszi elsőségét érő döntetlen (az újoncok közül eddig csak a Kaiserslautern volt első féltávnál, s a „vörös ördögök” később a Bundesligát is megnyerték). Teber kapcsán annyit érdemes megjegyezni, hogy a három „őshoffenheimi” egyike, aki már a harmadosztályban is itt futballozott. Emiatt talán Lőwre is építhetett volna Rangnick, s ki tudja, a magyar futballista számára hoffenheimi búcsúajándék lett volna a néhány perc. Így aztán hivatalosan csak a Carl Benz Stadiontól köszönt el a klub – egyelőre ne adjuk fel a reményt, hogy 2009. január 31-én Lőw Zsolt is kifuthat majd a sinsheimi Rhein-Neckar Stadion gyepére. Természetesen a listavezető, nem pedig a kiesőjelölt Energie Cottbus játékosaként.