Jöhet a generációk harca

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2008.12.11. 01:48
Címkék

Bár Gyenesei István önkor mányzati miniszter szerint „a sport a válság nyertese”, a vívásra, amely a pekingi olimpián a kilencedik legnézettebb sportág volt, több mint 100 millió forinttal kevesebb pénzt áldoz az állam, mint az idén, azaz a 2008as szint negyven százalékával kell majd számolniuk a jövőben a sportág vezetőinek. És már nemcsak jövőre, hanem az idén is ehhez kell igazodniuk, részben a takarékosság az oka, hogy az országos bajnokságot Angyalföldön, a Rozsnyai utcai Láng-csarnokban tartják. A világelitbe tartozó versenyzőink szinte mind ott lesznek, bár néhányan, például a gyermeket váró Mincza-Nébald Ildikó legfeljebb csak a nézőtéren.

Amikor Füleky Andrást, a szövetség ügyvezető igazgatóját a sportág pénzügyi helyzetéről kérdezték, csak annyit mondott:„Jobb erről nem beszélni”. Folytassuk inkább a sportolókkal. A kard egyéni legnagyobb esélyesének egy tinédzser tűnik, aki ugyan még a juniorok között is „kicsi” 1991. novemberi születési dátuma alapján, de megnyerte a korosztályos Európa-bajnokságot. Még inkább a virtuóz technikával vívó Iliász Nikolász mellett szól, hogy a felnőttek idénynyitó nemzetközi versenyén, a Münchener Schwerteen is győzött, és hogy Nemcsik Zsolt csak csapatban lép pástra. Térdműtéte után először versenyez. „Most jöttem a Sportkórházból, a legfrissebb vizsgálatok alapján nem javasolják a versenyzést a hét végén – mondta szerdán az olimpiai ezüstérmes kardvívó. – Több orvos egymástól független, de egybehangzó véleménye ellenére én indulni szeretnék, de csak a Vasas csapatában.” Amelynek Iliász Nikolász mellett a csapatvilágbajnok Szilágyi Áron is tagja, azaz a piroskékek legyőzése embert próbáló feladat.

Női tőrben a piros-fehérek, vagyis a honvédosok állnak a figyelem középpontjában, hiszen az athéni hatodik Varga Gabriella és a pekingi ötödik Knapek Edina mestere, Bernát Zoltán felfüggesztette az edzői munkáját, miután Szekeres Pált nevezték ki utódjának, vagyis szövetségi kapitánynak.

Párbajtőrben kétszer akkora a mezőny mindkét nemben, mint a többi fegyvernemben (157, illetve 108 nevezett), a minőség pedig garantált. A sportágvezetők ugyan várható őrségváltásról beszélnek, a honvédos nagy generáció tagjai, a pekingi elődöntős Boczkó Gábor, az idei Európa-bajnok Imre Géza és a tavalyi világbajnok Kulcsár Krisztián alighanem másként gondolja.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája