Jó körülmények, őrült harci kedv

MOLNÁR CSABA és MEGGYESI BÁLINT (fotó) jelenti OhridbólMOLNÁR CSABA és MEGGYESI BÁLINT (fotó) jelenti Ohridból
2008.12.09. 23:25
Címkék
Megérkezett a válogatott a középdöntő helyszínére, a festői macedón városba, Ohridba. Pihenésre, szemlélődésre azonban nem maradt idő, hiszen kedden Ukrajna vár a magyar együttesre.

„Hagyjon már egy picit örülni!”

– sóhajtott Imre Vilmos, a franciák elleni, továbbjutást jelentő győzelmet követően, amikor a sajtótájékoztatóról kifelé jövet arról érdeklődtünk, miért is kezdte mindkét félidőt olyan rosszul a csapat. Persze válaszolt a kérdésre, de belátható, igaza volt.

Válogatottunk valóban mecscsről meccsre fejlődik, szemmel látható a javulás a lelátóról nézve a laikusok számára is, a szövetségi kapitány avatott szeme pedig még több mindent észrevesz. Ráadásul az eredmények is őt igazolják, hiszen a vereség, döntetlen, győzelem trend nem igényel magyarázatot.

Azt meg az aktuális verseny ebben a szakaszában minden szakvezető kénytelen tudomásul venni, hogy egyre-másra jönnek elő a kisebb-nagyobb sérülések.

„Ezek nem is zavarnak igazán, az már annál inkább, hogy csaknem mindenki meg van fázva. Méltatlan a világversenyhez, hogy nincs fűtés az öltözőben. Ha nem zuhanyoznak le a lányok, a buszban fáznak meg, ha lezuhanyoznak, akkor az öltözőben” – panaszkodott a kapitány.

Viszont nincs okuk a panaszra a lányoknak az ohridi körülményeket illetően. A szkopjei rideg, koszos szobák után a középdöntő helyszínétől 12 kilométerre lévő Sztrugában, az erdőben, a tó partján megbúvó Hotel Drina minden igényt kielégít.

„Jó bemenni a fürdőszobába, és jó kinézni az ablakon” – mondta a franciák ellen remekül játszó Vincze Melinda.

Vanyus Attila csapatvezető szerint két csillagot javultak a körülmények a szkopjei szállodához képest. Balogh Péter doktor szerint a hotel súrolja a három csillag alsó határát.

A vasárnap esti meccs óta múlóban vannak Pálinger Katalin nyakfájdalmai, és Görbicz Anita (akinek a combját kellett jegelni a franciák elleni második félidőben) is teljes értékű harcos. Fokozza a mieink jó hangulatát, hogy az első mecscsen megsérülő Vérten Orsolya is teljes intenzitással végigdolgozta a hétfői edzést.

„Már bonyolultabb gyakorlatokat is el tud végezni, a sérülés nem zavarja a leérkezésben, játszhat az ukránok ellen” – mondta dr. Balogh Péter.

Vérten játéka sokkal színesebbé teheti a mieink taktikáját. Főleg akkor juthat szerephez, amikor Görbicz Anitát szoros emberfogással kísérik.

A szakvezetői hármas a szálláshely elfoglalása után energiáját az ukránok feltérképezésére fordította.

„Jobb, hogy ellenük kezdünk, mint ha a norvégok várnának ránk. A franciák elleni siker erőt adhat az ukránokkal szemben. Az ellenfelet jól ismerjük, s azt továbbra is tartom, hogy ha ugyanúgy tudunk fejlődni, ahogy eddig minden meccsen, és gyorsan tudunk indulni, győzni fogunk. Főként Marina Verheljukra és a juniorkorból éppen csak kinövő Rehina Simkutéra kell figyelnünk, aki a legtöbb ukrán gólt szerezte eddig az Eb-n” – osztotta meg a taktika részelemeit Imre Vilmos, aki szerint Olha Nikolajenkóra, a Hódmezővásárhely légiósára is nagyon kell ügyelni. >>>

Legfrissebb hírek

A Celtic 43. alkalommal nyerte meg a Skót Kupát

Minden más foci
13 perce

Kilencet kapott Svájcól a magyar hokiválogatott

Jégkorong
18 perce

Kapushiba a 95. percben: kilenc év után a Hull City jutott vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
18 perce

Férfi kézi: számos bizonytalan tényező nehezíti a pénzügyi tervezést az FTC-nél

Kézilabda
44 perce

Harmadik meccsét is megnyerte a magyar válogatott a női röpi MEVZA-tornán

Röplabda
48 perce

Négyleges előnyben volt, Josh Rock mégis búcsúzott Riesában

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: Andrásfi Tibor ezüstérmes a férfi párbajtőrözők berni vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Harmadik szakaszgyőzelmével az élre állt Vingegaard a Giro d'Italián

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik