Hat játékosra nincs szükség

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.12.06. 23:27
Címkék

Buzás Attila, Hanák Viktor, Kriston Attila, Márkus Tibor, Molnár Zoltán, Salamon Miklós. Ez az a hat futballista, akire Gellei Imre, a Paksi FC vezetőedője nem számít a tavaszi szezonban. Haraszti Zsolt péntek délután megerősítette lapunk értesüléseit. A Soproni Liga 2008–2009-es kiírásának őszi idényét csak a 14. helyen záró klub ügyvezetője elmondta, Molnár Zoltán szerződése lejárt, Kriston Attilát, Márkus Tibort, Salamon Miklóst és Hanák Viktort szabadlistára tették, míg Buzás Attilával elsősorban edzőként számolnának a jövőben. A 34 éves irányítóval a jövő héten tárgyalnak, s szeretnék, ha a paksi játékos valamelyik utánpótláscsapatnál vállalna szerepet.

Haraszti Zsolt hozzátette: elképzelhető, hogy Pokorni Péter, a gárda egyik kapusa is távozik, a nyári, csehországi U19-es Eb-n bronzérmet szerző játékos a jövő héten Hollandiába utazik próbajátékra, ahol három klub teszteli, s ha megfelel, légiósnak áll. A Paks eddig Csernyánszki Norbertet szerződtette, a rutinos kapus Debrecenből érkezett. A szombati, dunaújvárosi Ligakupa-mérkőzésen azonban máris újabb játékost tesztelt a szakmai stáb: Vituska István az őszi idényt az NB III Dráva-csoportjában szereplő Szekszárdi UFC-ben töltötte. A 20 éves középpályás korábban az Újpest csapatában szerepelt, s az élvonalban 15 találkozón egy gólt szerzett. A ballábas futballista Szekszárdon él, így beleillik abba a képbe, hogy Tolna megyei vagy Tolnához kötődő játékosokkal kíván erősíteni a Paks. A további érkezők kapcsán Haraszti Zsolt elmondta, zajlanak a tárgyalások, egy védőt és egy középpályást mindenképpen szeretnének még igazolni a téli szünetben.

Információnk szerint Győrből Nikolov Balázs is haza tart, a válogatott védő Tolna megyei, s korábban már futballozott Pakson.

Legfrissebb hírek

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
14 perce

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
19 perce

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék

Német labdarúgás
50 perce

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
1 órája

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
1 órája

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2 órája

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik