Roy Keane lemondott

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.12.04. 23:10
Címkék

Huszonhét hónap elteltével elváltak egymástól Roy Keane és a Sunderland útjai. A szakember azért mondott le, mert a „fekete macskák” utóbbi hat bajnokijukból ötöt elveszítettek, és csak a 18. helyen állnak a bajnokságban. A korábbi kiváló játékos a Bolton elleni, múlt hét végi vereség után elmondta, minden reggel azt kérdezi magától, vajon ő a megfelelő ember a csapat élén, és csütörtökön végül elérkezettnek látta az időt a váltásra. Ebben az idényben Keane az ötödik menedzser, aki elhagyja klubját, korábban Ian Curbishley (West Ham), Kevin Keegan (Newcastle), Juande Ramos (Tottenham) és Harry Redknapp (Portsmouth) távozott posztjáról.

„Roy döntése jelzi, hogy mindig is a klub érdekeit vette figyelembe, annak ellenére, hogy nem akartunk edzőváltást – nyilatkozta Niall Quinn

klubelnök. – Minden tiszteletem az övé, mivel hihetetlen kitartással juttatta el a csapatot a másodosztályból az élvonalba. Éppen az ő győzni akarására és gondolkodásmódjára volt szükségünk. Még a távozásakor is inkább a játékosokért és a stáb tagjaiért aggódott, mint saját maga miatt. A vezérkar végül nem szívesen, de elfogadta döntését, és sok sikert kíván neki.”

Fülöp Márton együttese a hétvégén Keane korábbi klubja, a Manchester United ellen lép pályára, a csapat irányítását ideiglenesen a másodedző Ricky Sbragia vette át, munkáját Neil Burley és Dwight Yorke segíti.

Legfrissebb hírek

Heti program: jön a Bajnokok Ligája és a férfi kézi NB I döntője; F1

Minden más foci
14 perce

Hétfői sportműsor: első fordulós meccsek a Roland Garroson

Minden más foci
6 órája

Robbie Keane: Európában más kell…; Szoboszlai kezében a Premier League serlege

E-újság
6 órája

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
6 órája

Egyetlen gól döntött: az Egyesült Államok nyerte meg a férfi jégkorong-vb-t

Jégkorong
7 órája

Femke Bol versenycsúccsal nyitott Rabatban

Atlétika
7 órája

A ráadás tizedik percében egyenlített Gyökeres, hosszabbításban Portugál Kupa-győztes a Sporting

Minden más foci
7 órája

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik