Kár a hajráért

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.12.04. 23:10
Címkék
Két játékmestere hiányában a magyar bajnok csak megszorongatni tudta a B-csoport eddigi sereghajtóját, az ESB Lille Métropole-t. Két és fél perccel a vége előtt pedig még döntetlen volt az állás...

Hogy nehéz irányító nélkül játszani, azt egyrészt az jelezte, hogy már az első percben lejárt az MKBEuroleasing Sopron támadóideje, másrészt sorra ajándékozták el a labdákat a vendégek. Amíg ez utóbbi problémán nem sikerült úrrá lenniük Honti Katáéknak, az első negyedben sorozatban 12 egységet elérő ellenfél vezetett, és a második játékrész elején már 13 ponttal szerzett többet. De ekkor jött a magyarok által várva várt fordulat! Innentől kezdve ugyanis tucatnyi soproni pont következett megszakítás nélkül, és máris nyílttá vált a csata. Az is maradt sokáig, ám lélektanilag nyilván jól jött, hogy a nagyszünetben, ha csak két ponttal is, a zöld-sárgák vezettek.

Ám sajnos elhúzni nem tudtak, két pontnál többel képtelenek voltak eltávolodni Székely Norbert tanítványai az idő múlásával mind kiélezettebb öszszecsapáson. Amelyen egészen a hajráig fej fej mellett haladtak a felek, ott azonban két triplával robbantott a Lille, és egy 8–0-s rohammal a legrosszabbkor hagyta faképnél a Sopront. Innen pedig már nem volt visszaút, főleg úgy, hogy az egygyel többet érő távoli kísérleteit képtelen volt értékesíteni ezen az estén a vendég: 0/10 lett a triplamutatója a végére, miközben a francia együttes hét hárompontost is a helyére küldött. No meg a 20 eladott labda sem jött jól – még kevésbé az erre is visszavezethető vereség.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
4 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik