Babos tartotta az NEC-t

2008.12.04. 23:10
Címkék

Rémálomba illően kezdődött Babos Gábor és az NEC számára a Szpartak Moszkva elleni mérkőzés, mivel Serghei Covalciuc révén a hazaiak már a második percben megszerezték a vezetést: a középpályás szögletet követően fejelt a magyar kapus hálójába. Utána hosszú ideig semmi, aztán a második játékrész elején a vendégek előtt adódott nagy helyzet, de Stipe Pletikosa bravúrral hárította Ramon Zomer fejesét. Ezt követően Babos pillanatai következtek. A válogatott játékos kis túlzással egymaga tartotta életben a holland együttes reményeit, először Alekszandr Prudnyikov, majd Roman Siskin próbálkozásánál mutatott be nagy védést. Igaz, tíz perccel a lefújás előtt Ivan Szajenko túljárt az eszén, de a léc „kisegítette” a NEC-t. A moszkvaiak számára viszont ezután következett az igazi hideg zuhany: Jhonny van Beukering fejesével 1–1-volt az állás, néhány perccel később, Lasse Schöne ballábas lövését követően már a látogatóknál volt az előny.

Az Udinese–Dinamo Zagreb mérkőzés nem zajlott problémamentesen, a kezdő sípszó előtt ugyanis egy feltehetően ittas vendégszurkoló leesett (leugrott?) a lelátóról, és súlyos sérüléseket szenvedett. Életét állítólag csak az mentette meg, hogy egy mobil WC-n landolt. A Dinamo-drukkerek egyébként már a meccs előtt balhéztak, a rendőrség 12 randalírozót őrizetbe vett. A második félidőben a játékvezető tíz percre félbeszakította a 2–1 dacára viszonylag sima hazai győzelemmel záruló összecsapást, miután a horvátok petárdákat hajigáltak a pályára – csapatuk büntetésre számíthat. Győzelmével az Udinese továbbjutott.

Legfrissebb hírek

BL- és El-selejtezők: az ETO a Klaksvíkkal, a Fradi a Zsolnával is találkozhat

Bajnokok Ligája
45 perce

„Bennem van szégyenérzet, ha kihagyok egy helyzetet” – Varga Barnabás a hibák utáni kettőzött erőről

Légiósok
1 órája

Pécs-Baranya FC; Testvérharc okozta az első pécsi proficsapat vesztét – elfeledett élvonalbeli futballklubok, 8. rész

Képes Sport
1 órája

Ritmikus gimnasztika: az oroszok saját zászlójukat használhatják az Eb-n

Torna
1 órája

Vb 2026: az Egyesült Államok helyett Mexikóban edzenek az irániak

Foci vb 2026
2 órája

Szerb játékos búcsúztatta Marozsánt a Roland Garros első fordulójában

Tenisz
2 órája

A mieink inkább az Egyesült Államokra figyelnek, mint a britekre a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2 órája

Baráth György: A bennmaradás a műtött szívemnek igazi gyógyír

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik